emlékezés

Egy éve halt meg Gesztesi Károly

Senki sem akarta elhinni, hogy ez tényleg megtörténhetett.

 

A mindenki által imádott színész, Gesztesi Károly 1 éve, 2020. január 4-én lett rosszul autójában.

Éppen a Ferdinánd hídon haladt át, ahonnan társulata többi tagjával együtt Szegedre vitték volna busszal. Ott ugyanis előadása lett volna, a Páratlan páros című darabban.

Az 56 éves színész vezetés közben infarktust kapott. Kocsijával félreállt, ám hiába jött gyorsan a segítség és próbálták 50 percen keresztül újraéleszteni, a mentők nem jártak sikerrel.

Azóta is egy ország gyászolja egyik kedvencét.

Az egyik legismertebb, legjellegzetesebb hangú és legtöbbet foglalkoztatott magyar szinkronszínész volt. Olyan szereplőknek kölcsönözte hangját, mint Lando Calrissian (Billy Dee Williams) a Csillagok háborúja filmekben, Sallah (John Rhys-Davies) az Indiana Jones két részében, vagy éppen Robert Baratheon a Trónok harcában

Emellett a gyerekek nagy kedvence, a Shrek című animációs filmben és annak folytatásaiban is ő volt a főhős ogre magyar hangja.

Ezek mellett számos magyar filmben és televíziós sorozatban volt látható, a Jóban Rosszban Füredi Attilájaként illetve, a Magyar vándor Álmos vezéreként különösen ismert volt.

2021. január 04. 08:04
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family