Elhajolt az ütés elől, így a mögötte álló nő kapta - jótékonysági bálon tört ki balhé

A férfinak nem volt elég egy balhé, tovább fokozta pár héttel később bűnlajstromát. Most vádat emeltek ellene.

A Baja környéki községben élő férfi január 20-án késő este a helyi művelődési házban szervezett zártkörű jótékonysági bálon ittasan kiment az utcára dohányozni. Többen is kint levegőztek, amikor egyikükkel vitába keveredett. A közelben tartózkodó férfi közéjük állt, hogy a további vitát megakadályozza. A vádlott ekkor adott neki egy pofont, aminek hatására lerepült és összetört a sértett szemüvege. Amikor a garázda ismét lendítésre emelte a kezét, a férfi elhajolt, így az ütés a mögötte álló nőt találta el, akinek a bántalmazás következtében bekékült és bedagadt az arca – közölte az ügyészség.

Hozzátéve, hogy két hónappal később a vádlott a nyílt utcán összevitatkozott egy kocsival érkező, számára ismeretlen férfival, majd megrugdosta az autójának jobb első ajtaját. Az autótulajdonos a nyomozás során a kára megtérítése érdekében polgári jogi igényt jelentett be.

Az ügyészség a férfit kétrendbeli garázdaság mellett rongálás vétségével is vádolja és ezért vele szemben – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Ezenkívül azt, hogy a bíróság kötelezze az okozott kár megtérítésére.

Az ügyben a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

2024. október 27. 15:43
Óriási meglepetést nyújtott a Dancing tizedik párosa, hatalmas ovációval fogadta a közönség
Nemcsak maga a páros kiléte, de az első táncuk is.
Mikes Anna elárulta, miért van vége
Mikes Anna úgy döntött, hogy számára vége, és nem áll a Dancing with the Stars színpadára. A profi táncos most elősz...
24 utas meghalt, brutális buszbaleset történt egy leváló pótkocsi miatt - videóval
Felborult és szakadékba zuhant egy busz Mexikó központjában, miután nekiütközött egy kukoricát szállító teherautóról...
Bedrogozta és megerőszakolta áldozatait egy orvos, most rekordbüntetést kapott
158 év börtönbüntetést kapott.
Könnyeivel küszködve értékelte a gyönyörű táncot Ördög Nóra - videóval
Egy gyönyörű bécsi keringőt adott elő az idei Dancing with The Stars meglepetés párosa.
Már 120-an meghaltak a trópusi viharban
120-ra emelkedett a Trami trópusi vihar halálos áldozatainak száma a Fülöp-Szigeteken. Az ítéletidő embereket sodort...
Buszmegállóba hajtott, lelőtték a sofőrt
Buszmegállóban várakozó tömegbe hajtott egy kamion Izraelben, Tel Avivban. A gyanú szerint a sofőr szándékosan gázol...
Már nincs szabad szoba, teltház lesz
Megtelt a legtöbb szálloda a jövő heti hosszú hétvégére. Már csütörtöktől különleges programokkal várják a vendégeke...
24 fok volt ma, sokan mentek a temetőkbe
Napsütés és húsz fok körüli meleg volt vasárnap országszerte. Megteltek a népszerű kirándulóhelyek, Budapesten tömeg...
Pénzt és templomi rézcsengőket is lopott
Kivette a templom adománygyűjtő perselyéből a pénzt és két értékes rézcsengőt is ellopott egy 49 éves férfi Jászapát...
Hiba történt az adatok betöltése közben
Hiba történt az adatok betöltése közben