Elgázolta a zebrán átkelő gyereket, majd elhajtott, videóra vették az esztergomi cserbenhagyást

A bíróság jogerős büntetővégzésben 300 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a sofőrre.

Segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Tatabányai Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki egy gyalogos gázolás után azonnal elhajtott, és ott hagyta az úton az elütött fiatalt - közölte hétfőn az ügyészség.

Az elkövető 2022 februárjának egyik estéjén vezette az autóját Esztergomban, amikor a kijelölt gyalogosátkelőhelyhez érkezett. Mindeközben a zebrához ért egy kiskorú fiú, aki a járdáról, körültekintés nélkül az úttestre lépett.

A sofőr vészfékezett, azonban 21-23 kilométeres sebességgel, az autó jobb oldali részével elütötte a fiút, aki a motorháztetőre esett, majd az úttestre zuhant.

A sofőr azonban anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a fiatal megsérült-e,  mindössze kilenc másodperc helyszínen tartózkodás követően elhajtott.

A gyerek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség indítványára az Esztergomi Járásbíróság a sofőrrel szemben tárgyalás mellőzésével meghozott jogerős büntetővégzésben 300 ezer forint pénzbüntetést szabott ki.

Címlapfotó: Facebook/Magyarország Ügyészsége

2023. december 04. 14:28
Bejegyezték a TISZA Kárpátaljai Magyarok Társasága Polgári Szervezetet, melynek vezetője Tseber Roland Ivanovics, Ma...
Magyarország nem írta alá az Európai Tanács közös nyilatkozatát Donald Trump és Vlagyimir Putyin közelgő találkozója...
A Magyar Péterhez köthető emberek és szimpatizánsok durvasága azt mutatja, hogy kétségbe vannak esve a jövő évi vála...
A béke érdekében párbeszéd kell, ezért Magyarország továbbra is támogatja Donald Trump, az Egyesült Államok elnökéne...
Fergeteges sztárpörgéssel jön a Szerencsekerék! Mihályfi Luca, Nagy Zsolt Leo, Papp Máté Bence és Kasza Tibi csapnak...
family
Hatalmas bulival indult hétfőn este a Hal a tortán harmadik hete, ezúttal az egykori győztesek ragadtak fakanalat, h...
family
SZÖRNYŰ - A boltból biciklizett hazafelé, halálra gázoltak egy kilencéves kislányt Sátoraljaújhelyen hétfőn, a gyere...
Dávid Petra, Kiara Lord, Kóbor Léna vagy éppen Kunstánczi Lia. Bár elsőre semmi közös nincs bennük, mindannyian izga...
family
Az OECD friss jelentése szerint Magyarország a negyedik legnagyobb reálkereset-növekedést érte el az idei első negye...