Elfogadták az alaptörvény tizedik módosítását

A kormány veszélyhelyzetet hirdethet a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is - döntött az alaptörvény tizedik módosításával kedden az Országgyűlés.

2022. május 24. 11:36

A képviselők 136 igen, 36 nem szavazattal fogadták el a kétharmados támogatást igénylő módosítást.

A parlament ugyancsak elfogadta - 136 igen, 45 nem szavazattal - az alaptörvény-módosítással összefüggésben a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Fontos változás az alaptörvényben, hogy az orosz-ukrán háborúra hivatkozva 2023. július 1-je helyett már idén november 1-jén hatályba léptetik a különleges jogrend új szabályait. Ezeket az alkotmány kilencedik, 2020 decemberében elfogadott módosítása tartalmazta, ez alapján a különleges jogrendnek csak három esete lesz: a hadiállapot, a szükségállapot és a veszélyhelyzet.

A most elfogadott tizedik módosítást Varga Judit igazságügyi miniszter kezdeményezte, és a javaslat indoklása szerint minden esetben meg kell valósulnia háborús cselekményeknek ahhoz, hogy a veszélyhelyzetet ki lehessen hirdetni.

A fegyveres konfliktus fogalma alá sorolnak minden fegyveres összetűzést, például a polgárháborús konfliktust is. Humanitárius katasztrófának pedig háborús helyzetből, fegyveres konfliktusból vagy más okokból - például elemi csapás, természeti katasztrófa miatt - kialakuló, az emberi életet tömegesen veszélyeztető súlyos élethelyzet számít.

A fotó illusztráció: MTI/Szigetváry Zsolt

Az indoklás hangsúlyozza: különleges jogrend kihirdetésére kizárólag akkor van lehetőség, ha a szomszédos államban bekövetkezett eseményeknek ténylegesen van súlyos - különösen humanitárius, gazdasági - hatása Magyarországon, illetve ezen súlyos hatások bekövetkeztének veszélye reális.

A katasztrófavédelmi törvényben rögzítették, hogy a kormány a szomszédos országban fennálló háború miatt kihirdetett veszélyhelyzetben az élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonság, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket is hozhat.

A kormány ezt a jogkörét a szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan a háborús helyzet magyarországi következményeinek megelőzése, kezelése, felszámolása céljából gyakorolhatja.

A törvényjavaslat indoklása szerint a szabályozással kapcsolatos garanciális szabály, hogy a kormány által hozott veszélyhelyzeti intézkedéseket - erre irányuló indítvány esetén - az Alkotmánybíróság köteles felülvizsgálni.

MTI

Mentálisan beteg lehet az eltűnt anyuka
Egyre több a megválaszolatlan kérdés az eltűnt kétgyerekes anyuka körül. A 49 éves inárcsi asszonyt másfél hete kere...
Gyerekek melóban
Fakanalat és seprűt ragadtak a sztármamik csemetéi. Szigorúan befogják a kicsiket a házimunkába. Konkoly Ági például...
Dua Lipát várják a legjobban a Szigeten
A kaputól a pultokig, a pultoktól pedig a kempingig kísértük a Sziget Fesztivál első napjának látogatóit, megnéztük ...
Száz kilókat nyom fekve a világbajnok nő
Férfiakat megszégyenítő módon edzenek, több mint száz kilót is képesek kinyomni azok a sportolónők, akik a Fekvenyom...
Egy szépségkirálynő élete a szülés után
Mérföldkőhöz érkezett a gyönyörű szépségkirálynő élete, anyuka lett Kocsis Korinna. A fiatal sztármami Facebook csop...
Véget ért a hazai tavunk hónapokig vívott haláltusája, felismerhetetlenné vált a táj
Cserepesre száradt a meder, víznek már nyoma sincs.
Tények délben teljes adás, 2022. augusztus 12., péntek
FÉLTÉKENYSÉG - Machetével támadt ismerősére egy férfi Baranya megyében. Féltékeny volt rá, ezért akarta megölni. A k...
Tények reggel teljes adás, 2022. augusztus 12., péntek
DRÁMA - Meghalt egy ötéves gyerek Zalaegerszegen, miután rádőlt egy targonca. Apja mellett ült a gépen, amikor egy k...
Nyugaton alakulhat ki zápor, zivatar
időjárás-jelentés, 2022. augusztus 12., péntek, dél
Napos-felhős idő az ország nagy részén
időjárás-jelentés, 2022. augusztus 12., péntek, reggel