Elfajult egy vita két diák között, egyikük kést rántott

Rugós késsel akarta behajtani ismerősén a tartozását egy fiatalkorú egy középiskola közelében.

Egy fiatalkorú fiú december 21-én egy kecskeméti középiskola közelében egy rugós késsel próbálta meg behajtani szintén fiatalkorú diáktársán a tartozást.

A fiú megvárta az adóst a középiskola közelében az utcán, majd felszólította, hogy adja meg a tartozását. Miután ő nem reagált a felszólítására, a háta mögé kerülve megragadta ragadta és bal könyökével beszorította a sértett nyakát és hátra húzta. A jobb kezével pedig egy rúgós kést tett a nyakához úgy, hogy annak hegye csupán néhány centire volt attól.

A rugós kést a fiú nyakához téve közölte vele, hogy egy hónapja van a pénz megadására. Szerencsére egy másik iskolatárs is a helyszínen volt, aki gyorsan közbe avatkozott, hogy ne történjen nagyobb baj. Megkérte, hogy adja át neki a kést, amit a fiú meg is tett. Ezután a feldühödt fiú és adósa között egy kisebb dulakodás tört ki, de senki nem sérült meg.

A fiú később megbánta a tettét és bocsánatot is. Őt január 25-én kedden a Kecskeméti Járási Ügyészség bíróság elé állította felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt.

A Kecskeméti Járásbíróság most bűnösnek mondta ki a fiút és 1 év fogházbüntetésre ítélte, aminek a végrehajtását 2 évre felfüggesztette, továbbá pártfogó felügyeletét is elrendelte – olvasható a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Az incidensről készült videófelvétel ide kattintva, Magyarország Ügyészsége honlapján megtekinthető.

2022. január 26. 09:54
Lengyelországban meghalt egy bányász földrengés okozta bányabalesetben
Meghalt egy bányász, további nyolc társa megsérült a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta...
A vulkánkitörés után szökőárra figyelmeztetnek Indonéziában
Szökőárveszély miatt adtak ki figyelmeztetést az indonéz hatóságok szerdán, a Ruang vulkán környékén pedig felszólít...
Megrázó gázai fotóval nyerte meg a World Press Photo fődíját a Reuters fotósa
Egy halott kisgyermeket dajkáló palesztin nőről készült kép nyerte el csütörtökön Amszterdamban a World Press Photo ...
Bontószökevények koptatták a 3-as főutat, a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok készültek
A közútkezelő munkatársai a nyugtatóért nyúlhattak.
Késelés történt egy általános iskola közelében, két gyereket szállítottak kórházba
Az intézmény környékét lezárták.
Napos, de hűvös lesz az idő
időjárás-jelentés, 2024. április 19., péntek, reggel
Félelemkeltő állatokkal fotózkodnak a Next Top Model Hungary szépségei
Sziszegő csótány, tarantula, kígyó, varangy, leguán, patkány – egyik állat sem olyan, amelyet az ember boldogan enge...
Szorult helyzetbe került Horváth Gréta, segítség nélkül maradt
Teljesen önmagára volt utalva.
Orbán Viktor: Magyarország nélkül nincs szabadság Európában
A miniszterelnök szerint békepártiság és háborúpártiság között dől el a júniusi választás.
Öngyilkos merénylő japánok elleni támadását hiúsították meg a rendőrök Pakisztánban
A pakisztáni rendőrség meghiúsította egy japánokat szállító járművet megcélzó öngyilkos merénylő támadását Karacsiba...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.