Életveszélybe került Ripli Zsuzsi - videóval

Meg kellett műteni a Farm VIP sztárját! Ripli Zsuzsi most mindent elmond, kamerák előtt tálal ki arról, hogy mi történt a kórház falai között és hogyan került a műtőasztalra! Sokáig bántalmazó kapcsolatban élt, ennek is köze van ahhoz, hogy most egy komoly műtétre került sor. Megrázó történetével most először beszél a Tények Plusznak.

Megműtötték Ripli Zsuzsit. A Farm Vip sztárjának komoly fájdalmai voltak. Egészsége miatt kénytelen volt kés alá feküdni. Minden korábbi kapcsolatából indult.

„Anno én egy bántalmazó kapcsolatban éltem és 48 kiló voltam nagyon sokáig. Majd, amikor ebből kikerültem, kijöttem, akkor felhíztam hatvanegynéhány kilóra. És nem is volt ezzel semmi gond egészen odáig, amíg rá nem döbbentem arra, hogy amikor így egy ültő helyemben két pizzát meg tudok enni az lehet, hogy már nekem sok és azt láttam, hogy az összes ruhámat kihíztam már. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy egy drasztikus életmódváltásra van szükségem” – mesélte Zsuzsi.

Diétáznia kezdett, az eredmény pedig gyorsan jött. 10 kilós fogyása azonban drasztikusan megváltoztatta a testét is, így eldöntötte megcsináltatja melleit.

„Ugye az ember mindig onnan fogy legelőször, ahonnan nem szeretne, ugye nők esetében ez a kebel, mellrész. Úgyhogy én is nagyon-nagyon lefogytam. Nagyon fiatal voltam még 20-on egynéhány éves és nagyon őszintén - és így kimondva -, mert az emberek ezt is tabutémaként kezelik itthon, nem szerettem volna lógó mellekkel huszonegynéhány évesen élni. És szerencsére voltam olyan helyzetben, hogy megengedhettem azt, hogy megcsináltatom őket. Hiszen nekem egészségügyileg és lelkileg is abból, amiből kijöttem ez nagyon sokat adott” – árulta el.

Ennek lassan már 20 éve. A több évtizedes implantátum azonban megadta magát. Az egykori playmate nemrég észrevette, hogy egyik melle megnagyobbodott és az alakja is megváltozott.

„Az elején nem fájt. Viszont ahogy teltek a hetek és ahogy nem tudom, hogy mi, hogy mozgott ott bent - én ezt nyilván nem láttam - azért nagyon kellemetlen lett. Nagyon érzékeny lett és bizony elkezdett egy bizonyos helyzetekben fájni. Akadályozott már ugye a sportolásban, az alvásban, tehát nagyon sok mindenben már nagyon kellemetlen volt” – részletezte.

Mint kiderült, a fájdalmakat a mellébe ültetett szilikon okozta. Az implantátum ugyanis kiszakadt. Ekkor fordult orvoshoz. A plasztikai sebésze azonban azt mondja: nem biztos, hogy a fájdalomért az implantátum kora volt a felelős.

„Azt okozhatja akár egy erősebb fizikai megterheltség is és ugye Zsuzsiról tudjuk, hogy edzőként is működik, illetve pont előtte volt ugye a Farm című műsor, amiben szerepelt. Ez a kettő is okozhatta neki azt, hogy akár egy tok szakadás, egy belső tok szakadás - és nem az implantátum, hanem az implantátumot körülvevő toknak a szakadása - is okozhat egy olyan sérülést, ami egy kis sebként állandó, állandó folyadékot termelve egy duzzanatot okoz” – magyarázta Krasznai Zsolt.

Bár a színésznőnél időben észrevették a problémát, így nem okozott nagy bajt, sokan nem voltak ilyen szerencsések.

Zsuzsi végül decemberben feküdt kés alá, ráadásul nagyobb keblekkel ébredt fel, mint várta.

„Ha ugye valakinek betesznek egy implantátumot, azért annak van egy súlya. Előbb-utóbb azzal együtt egy kicsit változik, megereszkedik, lejjebb kerül és ezért is örültem neki, hogy újak lettek” – tette hozzá.

Bár az egykori playmate műtőasztalra került, most egészségügyileg és lelkileg is sokkal jobban érzi magát.

2024. január 17. 09:30
Bejegyezték a TISZA Kárpátaljai Magyarok Társasága Polgári Szervezetet, melynek vezetője Tseber Roland Ivanovics, Ma...
Magyarország nem írta alá az Európai Tanács közös nyilatkozatát Donald Trump és Vlagyimir Putyin közelgő találkozója...
A Magyar Péterhez köthető emberek és szimpatizánsok durvasága azt mutatja, hogy kétségbe vannak esve a jövő évi vála...
A béke érdekében párbeszéd kell, ezért Magyarország továbbra is támogatja Donald Trump, az Egyesült Államok elnökéne...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 12., kedd
Mihályfi Luca nem hagyja, hogy a bántó kritikák eltántorítsák! Miután kirobbanó formában fellépett a Balaton partján...
family
Forró nyári napsütés, benzingőz és vízpermet – a 18. Jet-ski Sztár Kupán most nem a színpadon vagy a kamerák előtt b...
family
FÉRJ ÉS FELESÉG! - Viharok, újrakezdés, és most itt az esküvő! Curtis elvette Barnai Juditot, szűk körben, meghitt ...
family
Fergeteges sztárpörgéssel jön a Szerencsekerék! Mihályfi Luca, Nagy Zsolt Leo, Papp Máté Bence és Kasza Tibi csapnak...
family