Életfogytiglanra ítéltek egy férfit, aki meggyilkolta családtagjait és iskolai mészárlásra készült

Életfogytig tartó börtönre ítéltek szerdán Angliában egy fiatal férfit, aki meggyilkolta családtagjait, majd tömeggyilkosságot akart elkövetni egykori iskolájában.

A 19 éves Nicholas Prosper a Londontól északra fekvő Luton város koronabíróságának végzése alapján legkorábban 49 év múlva, 2074-ben, 68 éves korában helyezhető szabadlábra.

Prosper a vádirat szerint tavaly szeptember 13-án lutoni lakásukban illegálisan vásárolt lőfegyverrel agyonlőtte 48 éves édesanyját, 16 éves öccsét és 13 éves húgát.

Ezután az újratöltött fegyverrel és lőszerrel felszerelkezve elhagyta a lakást azzal a szándékkal, hogy egykori általános iskolájában meggyilkolja egy teljes alsó tagozatos osztály tanulóit tanárukkal együtt, majd saját magával is végezni akart.

A szomszédok azonban időközben riasztották a rendőrséget, amely nagy erőkkel, fegyveres egységekkel kiegészítve a gyilkos keresésére indult.

Prosper a fegyvert és a muníciót elrejtve maga is elrejtőzött egy bokros területen, ahonnan két és fél óra múltán jött elő, de egy közeli országút mellett a rendőrök elfogták.

A férfi a kihallgatáson elmondta, hogy "a 21. század iskolai mészárlását" akarta végrehajtani és "a világ leghíresebb iskolai tömeggyilkosává" akart válni.

Az eddigi legsúlyosabb nagy-britanniai iskolai mészárlás 1996 márciusában történt, amikor egy zavart elméjű férfi 16 tanulót és egy tanárt lőtt agyon a dél-skóciai Dunblane kisváros elemi iskolájában, majd saját magával is végzett.


A dunblane-i vérfürdő - amelynek túlélői között volt Andy Murray, a britek egykori első számú teniszcsillaga - a világ egyik legszigorúbb fegyvertartási törvényének elfogadásához vezetett néhány évvel később. A törvény gyakorlatilag semmilyen jogcímen nem teszi lehetővé brit magánszemélyeknek kézi lőfegyver birtoklását, és a vadászfegyvereket is csak a vadásztársaságok páncélszekrényeiben lehet tárolni.

A múlt szeptemberi lutoni gyilkosság ügyében indított vizsgálat során a rendőrség megállapította, hogy Nicholas Prosper is tanulmányozta a dunblane-i iskolai mészárlásról szóló beszámolókat, és amerikai iskolai tömeggyilkosságok híreit is böngészte online felületeken.

Az eljáró bíró szerdai végzésében kifejtette: csak azért nem hozott tényleges - vagyis a szabadlábra helyezés lehetőségét kizáró - életfogytiglani szabadságvesztésről szóló ítéletet, mert Prosper beismerte bűnösségét, és a gyilkosság idején épphogy betöltötte 18. életévét.

Az angol-walesi büntetőtörvények csak 2022 óta teszik lehetővé 18-20 év közötti életkorú elkövetők esetében a tényleges életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását.

A szerdai ítélethirdetés után Yvette Cooper brit belügyminiszter kijelentette: ez az ügy is jelzi, hogy sürgősen meg kell vizsgálni, miként válnak fiatalok szélsőséges erőszakot ábrázoló online tartalmak megszállottjaivá.

Cooper szerint a technológiai vállalatoknak fel kell ismerniük az ebből eredő veszélyeket és cselekedniük kell, mert ha ezt nem teszik meg, a kormány nem fog visszariadni a helyi közösségek biztonságát szolgáló lépésektől.

Forrás: MTI

2025. március 20. 08:21
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Nem térek magamhoz!
Egyikük hajnalban edz, a másik délig alszik, kávé, telefongörgetés, rohanás, kíváncsiak voltunk, hogy hogyan indul a...
family
Küszöbön a robotlázadás?
Sokkoló videó készült arról, ahogy emberekre támad egy robot, a felvételek pedig nyilván futótűzként terjedtek... Ép...
family
Babát várok! De pont most?
Valami biztos van a Nagy Duett falai között, máskülönben hogy lehet az, hogy Liptai Klaudia, Péter-Szabó Szilvia, Tá...
family
Tények teljes adás, 2025. május 8., csütörtök
TRAGÉDIA - Kombájnnal ütközött egy kocsi Kőröstetétlennél, két férfi meghalt, egy harmadik pedig életveszélyesen meg...
Darth Vader-hez hasonlítottak egy nőt, bár ne tették volna
Elege lett és perelt.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.