Élete lehetősége előtt áll Andrei Mangra, gyerekkorától erre várt

A Dancing with the Stars profi táncosa a fél világnak megmutathatja magát. 

Andrei Mangra már gyerekkorában is rajongással nézte a Burn the floor társulatot, most pedig egy táncshow keretében ő maga is csatlakozik hozzájuk. Egy olyan táncmusicalban fog szerepelni, ahol nem a színészek, nem a zenészek és az énekesek, hanem a táncosok lesznek főszerepben.

Március 8-án utazik ki New Yorkba, két nappal később pedig már premier van, ezt követően végigturnézzák Amerikát, majd Dél-Európát - mondta el a keddi Mokkában. 

Rengeteg országból – köztük a Dancing with the Starsban is szerepelt Sipos Viki és Szabó Gábor személyében Magyarországról is – érkeznek táncosok, és mindössze egy hét napos felkészülésük lesz februárban Olaszországban, ahol összecsiszolódhatnak, ezen kívül csak videóról tanulják a koreográfiát.

Mivel kizárólag profik szerepelnek a műsorban, és 50 perc intenzív mozgásról van szó, várhatóan óriási fizikai igénybevételt jelent majd, ezért Andrei is egy év kihagyás után elkezdett újra kondizni. Bár nehéznek igérkezik, egy kicsit sem bánja, hiszen már nagyon hiányolt egy ehhez hasonló kihívást.

2015-ben már járt a Burn the floor-nál castingon, ahol azt ígérték, nyolc hónappal később munkát kap, ám mivel ezt ő maga sem hitte el, más projektekbe vágott bele, később pedig, mikor keresték, már nem tudta vállalni a szereplést.

A profi táncos a végletekig nyitott, bármilyen lehetőség adódik, lecsap rá, elvégre soha korábban nem gondolta volna azt sem, hogy valaha Magyarországra kerül, és ilyen jól fogja érezni itt magát.

2023. január 24. 12:53
Anyaszült meztelenül ment be a Szent Péter-bazilikába egy férfi, döbbenetes fotók készültek
A biztonságiak vitték el.
Érkező vonat elé hajtott barátaival egy 19 éves sofőr, a legfiatalabb utas még csak 16 volt
Az egyik utas életét már nem tudták megmenteni.
Suhajda Szilárd tragédiája: A legfontosabb kérdésre találhatták meg a választ
A hegymászó eddigi teljesítménye is csak a csodával magyarázható.
Robbantással fenyegették a bíróságot
Bombarobbantással fenyegették meg a kispesti bíróságot szerda reggel, ezért ki kellett üríteni az épületet. Összesen...
A bicikliúton ment több mint 100-zal
Hajmeresztő felvételt rögzített egy autós Győr és Komárom között. Egy elektromos autó legalább 100-zal száguldott a ...
Nem keresnek túlélőket a tragédia után
Nem keresik tovább a túlélőket az indiai vonatbaleset helyszínén a mentőcsapatok. A roncsok nagy részét is elszállít...
Most először láttak medvét Szabolcsban
A vadaknak kirakott kukoricát szagolgatta egy medve, amelyet egy automata etető előtt fotózott le a vadkamera Szabol...
50 ezer forintba kerülhet a strandolás
Akár 50 ezer forintba is kerülhet egy családnak egy egész napos strandolás. A büfék országszerte drágultak, a sajtos...
Magas az UV, felhős időben is lehet égni
Sétáltak, bicikliztek az emberek, sokan kihasználták a jó időt, főleg az ország délnyugati részén. Nagyon erős volt ...
Hirtelen tolatott a terhes nő autójának
Egy terhes nő vezette azt az autót, aminek nagy lendülettel nekitolatott egy férfi a főúton, Kisnémediben. A baleset...
Bármikor leszakadhat az ég a következő napokban is
Mourinho csapata drámai küzdelemben harcolta ki az El-szereplést
Két perc után kapott elképesztő gólt a Barcelona cserekapusa, a végén bukott el Ronaldo csapata
Orbán Viktor: Ez történt a héten - videó
Szucsánszki Zita: Sajnáljuk, hogy nem tudtuk megnyerni a szurkolóknak a trófeát