Elesett az idős, biciklis férfi, segítség helyett durván kifosztották

Egy órán belül azonosították a balassagyarmati rendőrök azt az 55 éves helyi férfit, aki egy idős férfit fosztott ki.  

A rendőrségre augusztus 22-én 13 óra 50 perckor érkezett a bejelentés arról, hogy egy idős férfi elektromos kerékpárjával közlekedett Balassagyarmaton otthona felé, amikor a háza előtt elesett. Megsérült és idős kora, valamint mozgáskorlátozottsága miatt nem tudott a földről felállni. Ezt kihasználva egy arra gyalogló 55 éves férfi hozzálépett, majd átkutatta a ruházatának zsebeit, kitépte a nyakából az aranyláncot és elszaladt – közölte a rendőrség.

A rendőrök a bejelentést követően egy órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható balassagyarmati lakost.

A férfi megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2022. május 7-én délelőtt egy balassagyarmati lakóház udvarára a kapun át bemászott, majd az épületből dohányterméket, mobiltelefont és hűtőtáskát lopott el. A terhelt augusztus 6-án éjszaka szintén Balassagyarmaton, az egyik vendéglő ablakán lévő szúnyoghálót kivágta és az épületbe bement, amelyet átkutatott, a helyiségekből élelmiszert vitt el.

Fotó: police.hu

A Balassagyarmati Rendőrkapitányságra előállított férfit a rendőrök kifosztás bűntett, valamint többrendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

2022. augusztus 25. 07:59
A szerdán eltűnt két hetes csecsemőt holtan találták meg Nagydorog határában.
Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta...
Szolgálatot teljesítő készenléti rendőrök és három helyi összefogásának, valamint a gyors újraélesztésnek köszönhető...
Van, aki tehetséges énekes. Mások a műsorvezetéshez értenek. De akadnak olyanok is, akik kiváló újságírók. Kádár Món...
family
Az esküvője előtt éppen öt nappal lett rosszul a koktélkirály, Lajsz András. Szépen lassan hatalmasodott el rajta eg...
family
CSECSEMŐGYILKOSSÁG - Megöltek egy kéthetes újszülöttet Nagydorogon. Az anyja azt állította, hogy valaki elrabolta tő...
Korábban már gyermekpornográfia miatt elítélték.
Hétfőn még a stúdióban olvasta fel a legfrissebb híreket, szerdán pedig már a Balaton legnagyobb fesztiváljának szín...
family