Elborzasztó: percenként hetven PET-palack érkezik Magyarországra a Tiszán

A hulladékszennyezés már ott tart, hogy a Magyarországon 2019-ben üzembe helyezett hulladékmentesítő rendszer sem bírja már a határon túlról érkező szemétáradatot.

Áder János köztársasági elnök 2020-ban levélben kérte román kollégáját, Klaus Iohannist és Ukrajna elnökét, Volodimir Zelenszkijt, vessék latba befolyásukat, hogy sikerüljön „megnyugtató megoldást” találni a két ország területéről a folyókon keresztül Magyarországra áradó szemét ügyében.

„Olyanok vagyunk, mint a rossz felső szomszéd egy tömbházban, aki mindig eláztat" - mondta Máramaros megyei tanács alelnöke keddi sajtótájékoztatón. 

"Mi a magyar szomszédokat folyamatosan elárasztjuk szeméttel” – tette hozzá Radu Trufan, a Máramaros megyei tanács alelnöke.

Majd elismerte, hogy Romániából percenként legalább 50-70 PET-palack úszik át Magyarországra a Tiszán és a Szamoson.

 „Igen nagy szégyen ránk nézve” -fűzte hozzá Radu Trufan

 A megyei tanács alelnöke szerint a megfelelő megoldás az lenne, ha mozgó gátakat hoznának létre a folyókon, amelyek legalább egy részét visszatartanák a hulladékoknak - írta meg a főtér.ro

Címlapfotó/MTI/Czeglédi Zsolt

2021. április 22. 14:37
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
SOKKOLÓ - A zebrán gázoltak el egy nőt Fóton, videón a drámai jelenet. Az idős sofőr még csak nem is fékezett, az ál...
időjárás-jelentés, 2025. október 20., hétfő
Soha nem beszélt róla, évtizedekig őrizte magában a terhet! Miló Viki ország-világ előtt vallott élete legnagyobb tr...
family
Nem mindenki születik szépnek, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne szeretni. Sőt most kifejezetten azokat ünnepel...
family