A Nemzeti Köszolgálati Egyetemen megtartott sajtótájékoztatón a helyettes államtitkár elmondta, hogy a hétfőn kezdődött, és vasárnapig tartó rendezvénysorozat kiemelt témája az elektromos rollerek kérdése, az azokat használók közlekedési kultúrájának javítása.
Az utóbbi évek tapasztalata az, hogy a balesetekben körülbelül harmadában, felében a gyalogosok, a kerékpárosok és újabban az elektomos rollerekkel közlekedők az érintettek. Utóbbiak között sok az olyan fiatal, akik nem rendelkeznek vezetői engedéllyel, így jellemzően nincsenek tisztában a KRESZ szabályaival sem - részletezte.
A legtöbb baleset Budapesten következett be, az utóbbi időszakban ezek száma ötszöröse a Pest vármegyei eseteknek. A rolleresek több mint kétszer annyian voltak balesetek okozói, mint a károsultjai - emelte ki.
A helyettes államtitkár arról is tájékoztatott, hogy a Biztonság hete programsorozat tartalma már körülbelül 95 ezer gyermekhez jutott el, ami szerinte hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben - a közlekedési szabályok megváltoztatásával és a közlekedési kultúra javításával - kevesebb hasonló baleset következhessen be.
Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője az eseményen arról beszélt, hogy az úgynevezett mikromobilitási eszközök terjedésével az azok vezetői által okozott balesetek száma hónapról hónapra emelkedik.