Egymillió lépés Ukrajnáért – Soros módszerét veti be Magyar Péter

Magyar Péter legújabb akciója ismerős lehet. Soros György aktivistái több országban is rendeztek már hasonló menetet.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a minap bejelentette, hogy Nagyváradra indul, és „egymillió lépést tesz meg”. Állítása szerint a békéért és a nemzeti egységért. Az akció azonban feltűnő hasonlatosságot mutat Soros módszereivel. 

Magyar újabb akciója kapcsán Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető kutatója úgy fogalmazott a Magyar Nemzetnek, hogy Magyar Péter részéről nem egy átgondolt stratégiáról van szó, hanem kapkodásról: szerdai akciójával azt is el szeretné érni, hogy újra a figyelem központjába kerüljön, ugyanis a honvédelmi miniszterről készült hangfelvételével teljes kudarcot vallott.

Magyar Péter erdélyi akciójával nem tesz mást, mint követ egy nemzetközi receptet, amelyet a Soros-féle szervezetek szoktak alkalmazni figyelemfelhívásra – mutatott rá Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője emlékeztetett: látható az összejátszása az ukrán kormánnyal, de Brüsszel esetében is látható az egyértelmű befolyás. 

Ennek fényében pedig nem meglepő, hogy olyan eszközöket, technikákat alkalmaz Magyar Péter, amelyeket akár szomszédos országokban, de Magyarországon is láttunk már korábban más szereplőktől

– húzta alá.

Lengyelországban például a Soros György felforgató módszereit rendszeresen alkalmazó lengyel miniszterelnök, Donald Tusk, a Polgári Platform vezetője szervezett nemrég hasonló akciót.

Tusk 2023-ban a Millió szív menetét szervezte meg Varsóban. 

Szerbiában az elmúlt hónapokban zajlott „diáktüntetéseken” is hasonló meneteket szerveztek. Ahogy arról korábban a Magyar Nemzet is beszámolt, rengeteg külföldi pénz és egy egész aktivistahálózat állt a szerbiai tüntetések mögött. 

A USAID déli szomszédunkban is a kormányellenes erőket finanszírozta éveken át, Soros Györgyék médiaalapjának például közel kétmilliárd forintot folyósítottak. 

Alekszandar Vucsics szerb elnök Donald Trump Jr.-ral – az amerikai elnök legidősebb fiával – folytatott beszélgetésében korábban élesen bírálta a külföldi beavatkozást. Vucsics kifejtette, hogy az elmúlt hónapokban különböző alapítványokon és ügynökségeken keresztül óriási összegek érkeztek az országba, amelyek célja az volt, hogy politikai instabilitást szítsanak.

Ez egy hatalmas összeg volt, amelyet külföldről fektettek be – különböző országokból, különböző alapítványoktól és ügynökségektől – azért, mert senki nem akarta, hogy Szerbia független maradjon

– mondta a szerb elnök. – Képzeljétek el, hogy minden egyes NGO, amely részt vett a szerbiai tüntetések szervezésében, külföldről kapta a pénzt – az Egyesült Államokból, a USAID-től, a National Endowment for Democracytól és más szervezetektől – jelentette ki.

Nyitókép: Bodnár Boglárka, MTI

2025. május 14. 14:13
Akinek Zelenszkij fontosabb, mint a kényszersorozás során agyonvert Sebestyén József és a családja, az ne papoljon n...
Újabb szörnyű képsorok készültek Ukrajnában a kényszersorozásról.
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök benyújtotta lemondását, az erről szóló, kézzel írott nyilatkozatát kedden tette k...
Egy hajszálon múlott, hogy újabb fordulatot vegyen az élete.
HAZATÉRÉS - Véget ért Kapu Tibor küldetése, sikeresen landolt a magyar asztronautával a fedélzetén a Dragon űrkapszu...
időjárás-jelentés, 2025. július 15., kedd
KÜLDETÉS TELJESÍTVE! - Történelmi siker, döbbenetes felvételeken, ahogy landol Kapu Tiborék űrkapszulája, most mutat...
family
Elindult a visszaszámlálás, bármelyik percben megszülethet Vajna Timi kislánya. De előtte még adott nekünk egy utols...
family