Felfüggesztette a büntetőeljárást az Egri Járási Ügyészség a vasúti forgalmista ügyében, akit vasúti közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádoltak. A mulasztást elkövető forgalmi szolgálattevő ugyanis több évtizedes munkaviszonya idején először vétett súlyos hibát, és a balesetet is végül ő hárította el – közölte az ügyészség minapi közleményében.
Az eset még 2023. május 25-én délután történt, amikor két olyan személyvonat közlekedett egy pályaszakaszon, melyek Apc-Zagyvaszántó állomáson keresztezték egymás útját. Az egyik szerelvény azonban késett, ezért a vasútállomás forgalmi szolgálattevője úgy ítélte meg, hogy inkább Selypen kellene bevárnia és elkerülnie egymást a két vonatnak, mivel az az állomás is több sínpárral rendelkezik.