Egyes kórházakban kritikus a helyzet, szigorodtak a járványügyi előírások Szlovákiában

Európa egyik legkevésbé átoltott országában, Szlovákiában megteltek a kórházak koronavírussal fertőzött betegekkel, az északkelet-szlovákiai Eperjesi kerületben a jelentések szerint alig van már tartalék ágy az intenzív osztályokon - közölték hétfőn az egészségügyi hatóságok.

Zuzana Caputová elnök vasárnap este írta alá azokat a törvénymódosításokat, amelyek értelmében munkavégzés előtt hetente kétszer ingyenes teszten kell átesniük az oltatlan munkavállalóknak. Ugyanez az előírás vonatkozik az éttermi és más szolgáltatásokat igénybe vevőkre is.

A szlovák egészségügy-minisztérium szerint az Eperjesi kerületben a lélegeztető-készülékkel ellátott ágyak 96 százaléka foglalt, és a múlt héten harmincöt súlyos beteget máshová kellett szállítaniuk. "Az Eperjesi kerületben a kórházak kritikus helyzetről számolnak be - csak két, lélegeztetőgéppel ellátott ágy szabad" - olvasható a tárca közleményében.

A szomszédos Kassai kerület székhelyén, Kassán a legnagyobb kórház közölte: naponta 20-40 beteget vesznek fel, és az ágyak közel 90 százaléka foglalt. Az oxigénnel, illetve lélegeztetőgéppel ellátott ágyak közül már csak néhány szabad. "A helyzet valóban nagyon komoly - dönteni kell arról, ki kapja a gépeket" - írta közleményében Ján Slávik, Szlovákia második legnagyobb kórházának, a kassai Louis Pasteur Egyetemi Kórháznak az igazgatója.

A klinika közölte, hogy betegeinek 80 százaléka oltatlan, és eddig csak egyetlen olyan páciens került lélegeztetőgépre, akit már kétszer beoltottak koronavírus ellen. Szlovákiában a múlt héten naponta több mint 6500 új beteget jelentettek. A járvány kezdete óta 13 598-an haltak bele a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-betegségbe. Hétfőn 2637 embert ápoltak koronavírussal Szlovákiában, közöttük 241-et lélegeztetőgépen. Ez a szám még mindig alacsonyabb, mint a márciusi 3800-as csúcs.

Szlovákiában hétfőig a felnőttek 53,7 százalékát oltották be az Európai Betegségellenőrző és Megelőző Központ szerint (ECDC), ami alatt van a 76 százalékos európai átlagnak.
Jelenleg Szlovákia 52 járásában a legszigorúbb, fekete (harmadfokú) járványügyi figyelmeztetés van érvényben, 19-ben sötétvörös (másodfokú), nyolcban pedig a vörös (elsőfokú).

 

A Caputová elnök által aláírt törvényi rendelkezések értelmében a munkavállalónak hetente kétszer, munkakezdés előtt igazolnia kell, hogy be van oltva koronavírus ellen, átesett a betegségen, illetve negatív vírustesztet kell felmutatnia a legfertőzöttebb térségekben. Ugyanez vonatkozik, az éttermi és más szolgáltatások igénybevételére is. Az 5,5 milliós ország ugyanakkor nem tervezi országos karantén bevezetését.

Amennyiben az alkalmazott megtagadja az ingyenes tesztelést, kizárható a munkavégzésből és nem jár neki bérkompenzáció, leszámítva azokat az eseteket, ha a felek megállapodnak a bérkompenzációban, vagy szabadságot vesz ki az érintett.

Válsághelyzetben a járvány miatt bezárathatja a létesítményeket az egészségügyi felügyelet. Ehhez a rendőrség segítségét is kérheti. Az elrendelt intézkedések megszegésének észlelése után közvetlenül 30 napra be lehet záratni a létesítményt vagy annak egy részét.

A jogszabály pénzbírság kiszabását is lehetővé teszi abban az esetben, ha valaki az egészségügyi dolgozókat megtámadja, Covid-igazolványt hamisít vagy veszélyezteti az egészségügyi ellátást. Emiatt 1000 euróig (több mint 367 ezer forint) terjedő bírság szabható ki.

Az új szabályok szerint a világjárvány miatti betegszabadság december 1-jétől a rendes betegszabadsággal azonos lesz. A járvány miatti betegszabadság feltételei mostanáig kedvezőbbek voltak.

MTI/A fotók illusztrációk (MTI)

2021. november 16. 08:21
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Elviselhetetlen a bűz Mezőfalván – a lakók már több mint egy éve szenvednek, és választ követelnek, hogy meddig kell...
family
A nők közül sokan bármit megadnának azért, hogy nagyobb mellekkel rendelkezzen. Évről évre egyre jobban hódítanak a ...
family
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...