Egyedülálló emlékművet állítanak Nyíregyházán

Készülőben a Nemzeti Összetartozás Emlékműve, amit a nyíregyházi a Hősök terén állítanak fel - jelentette be Nyíregyháza polgármestere facebook oldalán. 

A köztéri alkotás a nyíregyházi kötődésű Makoldi Sándor szobrászművész bodrogkeresztúri műhelyében nyeri el végső formáját. Az életfát mintázó, magyar motívumokkal teljes, az összetartozást kifejező emlékmű megvalósításának gondolata egy évvel ezelőtt fogalmazódott meg.

Tavaly, a trianoni békediktátum centenáriumán jelentettem be, hogy szeretnénk idén június 4-re megvalósítani - írta posztjában Kovács Ferenc

A Hősök terén állítjuk fel, szemben az I. világháborús emlékművel, egyszerre utalva egy plusz gránitlap segítségével a területi szétszakítottságra és a magyarság összetartozására - tette hozzá a városvezető.

2021. március 05. 07:23
A magyar miniszterelnök összefogott a civil világgal, hogy létrehozzon egy új digitális polgári erőt.
Saját belső felméréseik szerint fölényes győzelmet aratna és elsöprő többséget szerezne a kormányoldal egy most vasá...
A szomszéd megvadult kutyája marcangolta az idős asszonyt.
Furcsa hóbortjának köszönhetően egy csapásra ismert lett.
Nem engedik ki a börtönből a rettegett bolti sorozatgyilkost: így döntött a büntetés-végrehajtási bíró. Erdélyi Nánd...
family
Ördög vagy elmebeteg? Közel húsz évvel a hírhedt „démoni megszállottság” után újra reflektorfénybe került a Naplóból...
family
Egy lány, akit az anyja elrejtett a világ elől. Senki sem tudott róla a városban. Most végre megszólalnak, mind a ke...
family
Milliárdos, aki luxusautóval jár jótékonykodni. A műkörömkirály, Jákob Zoltán most nem egy egzotikus szigetre, hanem...
family
Rutinjában nemcsak a test, hanem a lélek is szerepet kap.