Egy sor jobbikos és exjobbikos politikus állt be Magyar Péter mögé

Terézvárosi alpolgármester; kiskunhalasi helyi elnökhelyettes; bajai önkormányzati képviselő; egykori előválasztási képviselőjelölt – két dolog biztos közös bennük. Jelenleg is jobbikosok, vagy nemrég még azok voltak, és most Magyar Péter oldalán, illetve hátországában tűntek fel - írta meg a Mandiner.

A lap folytatja azt a sorozatát, amely igazolja: a baloldalra sodródott Jobbik–Konzervatívok egy sor háttérembere és politikusa kötött ki Magyar Péter oldalán.

Forrás: Partizán YouTube-csatorna

Emlékezetes: maga a pártelnök, Gyöngyösi Márton már tavaly az amerikai követségen egy széderesten éppen Magyar Péter jobbkeze, Nagy Ervin mellett foglalt helyet. Azonban a Mandiner sorozatának első részében – a szintén exjobbikos hátterű Iránytű Intézet mellett – három olyan helyi jobbikos politikust mutattak be, akik immár Magyar Péter szervezkedését segítik. Most egy sor további jobbikos politikus fotóival igazolják, hogy úgy tűnik, egymásra talált a végleg baloldalra sodródott párt hátországának több tagja, és az érdemi szervezet nélküli politikus.

Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának jobbikos elnökével, Sas Zoltánnal kezdi a Mandiner.

Varga Judit exférje még be sem jelentette politikusi ambícióit, de már tárgyalt Sassal, aki szerint nemzetbiztonsági relevanciája lehet Magyar állításainak. Ez a gyanú persze azóta sem igazolódott.

Fotó: Közösségi média

Beleznay Zsuzsanna jelenleg is jobbikos színekben dolgozik Terézváros alpolgármestereként. Magyar Péter – a március 15-i tüntetés után – aláírta a mozgalom által kezdeményezett, „Stop 5000” nevet viselő, kamarai hozzájárulás eltörlését célzó petíciót, melyről éppen Beleznay posztolt közösségi oldalán.

Beleznay egyébként rendszerint lájkolja Magyar Péter posztjait, míg utóbbi eltűrte, hogy a rendezvényén a jobbikosok aláírásokat gyűjtsenek.

Forrás: Közösségi média

Egy másik jobbikos, Szarka Barbara 2022-ben még küldöttként vett részt Jakab Péter Jobbik-elnökké történő újraválasztásában.

Forrás: Közösségi média

Szarkát jelenleg független jelöltként vették nyilvántartásba a 2024-es önkormányzati választásra, azonban a Facebook-oldala szerint az Együtt Nyíregyházáért színeiben kampányol. Mindeközben nyilvánosan Magyar Péter pártja mellett áll: megosztotta a Tisza Párt programjának egy részletét, kommentelt Magyar Péter egyik bejegyzése alá, amely az Iránytű Intézet legutóbbi közvélemény-kutatását tartalmazta, és gratulált a Tisza Párt EP-képviselőjelöltjeihez.

Áttérve a Dél-Alföldre, Magyar Péter együtt fotózkodott László Károllyal, a bajai Bácskaiak a városért Egyesület polgármesterjelöltjével, s Preininger Rozáliával, ki az egyesület képviselőjelöltje.

Forrás: Közösségi média

László Károly nem sokkal ezelőtt még a DK-ban politizált, míg Preiningert a 2021-es baloldali előválasztáson a Jobbik jelölte és támogatta. A hölgy 2021-ben részt vett a dollárbaloldal előválasztásán, és a Jobbik frakcióját választotta volna, ha a 2022-ben országgyűlési mandátumot szerzett volna.

Maradva Bács-Kiskun vármegyében, Harkai Péter még mindig aktív jobbikos politikus, ő a kiskunhalasi szervezet elnökhelyettese. 2014-ben jobbikos színekben indult az önkormányzati választáson, majd 2019-ben Márki-Zay Péter mozgalmának színeiben jutott be a kiskunhalasi képviselő-testületbe. Mindazonáltal továbbra is jobbikosnak számít, a 2024-es önkormányzati választáson az MSZP-DK-Jobbik-jelöltjeként indul.

Bár Harkai Facebook-oldalán Róna Pétert és a Jobbik–Konzervatívokat is reklámozza, de Magyar Péterről szintén tesz közzé rendszerint pozitív tartalmú posztokat, és fotói alapján ugyancsak ott volt Magyar budapesti rendezvényén.

Fotó: Közösségi média

Harkai aktivistatársa, Kardos Ibolya az egyik napon még Kiskunhalason tűnt fel a Jobbik–Konzervatívok standja mögött, aláírásokat gyűjtve, majd a következő napon már Magyar Péter standjánál készült róla kép, Kiskunmajsán.

Címlapfotó: X

2024. április 29. 14:08
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...