Egy riportnak köszönhetően megtalálták az elrabolt Fruzsit, a kislány elmesélte az átélt borzalmakat

Elraboltak egy 11 éves kislányt egy Miskolc közeli búcsúból.

Egy fiatal férfi ragadta meg a gyereket és magával vitte egy másik városba. Napokig fogva tartotta, nem engedte hazamenni. Az eltűnt Fruzsináról a Tényekben is beszámoltunk, készült róla egy riport. Csakhogy a riport alapján felismerték az emberek a kislányt és megmentették az emberrablótól.

Most megszólalnak a szülei, kegyetlen napokon vannak túl, meg voltak róla győződve, hogy a lányukat eladták, bekábítószerezték vagy még ennél is rosszabb. De hogy mi történt Fruzsival valójában, azt elmondta ő maga.

2023. október 11. 09:40
Azt is tudni, mekkora összegre számíthatnak az érintettek.
Portugália északi és középső részén újabb helyeken keletkeztek erdőtüzek a magas hőmérséklet és az erős szél miatt -...
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója határozott hangvételű Facebook-posztban utasította vissza Sándor Fe...
Nemzetközi összehasonlításban is kivételes intézkedéssorozatot vezet be idén ősszel és jövő év elején a kormány. A r...
Meghozta a család a nehéz döntést, elárvereznék az egykori tornász, Keleti Ágnes olimpiai aranyérmeit. Hogy miért és...
family
Luxusutak, pálmafás karibi szigetek, Florida, Kambodzsa, Amazonas és Vietnam. Már a fél világot bejárta a milliárdos...
family
Mélypontok, depresszió, és egy tönkrement kapcsolat terhe. Ha valaki, akkor Király Viktor pontosan tudja, hogy milye...
family
Fejvesztve menekülnek az emberek, milliókat evakuálnak most világszerte a part menti településekről. Hatalmas, 8.8 t...
family