Egy kampányra szabott médiabirodalom tündöklése és bukása 4.

A Magyar Nemzet 2019 szeptemberében elsőként számolt be az EzaLényeg-csoport baloldali kampányban játszott szerepéről. Sorozatukban részletes kutatással bizonyítják, hogy a lejáratóoldalak tulajdonosai a milliárdos, részleteiben máig homályos külföldi finanszírozásból egy sor további honlapot működtethettek. A hirdetett tartalmak áttekintéséből kiderül, hogyan alakultak a baloldal választási reményei az előző választási ciklusban és hogyan próbált segíteni a baloldali médiabirodalom ott, ahol politikusaik éppen a legnagyobb bajban voltak.

Mi a közös a következő településekben és időpontokban? Szerencs és Tiszaújváros 2020 októberében, Miskolc, Pécs és Pestszentlőrinc 2022 márciusában?

A válasz a szoros politikai küzdelem egy-egy országgyűlési mandátumért. Van azonban egy másik közös jellemző is: az Magyar Nemzet által egy sorozat keretében bemutatott EzaLényeg-médiabirodalom tíz legnagyobb helyi közösségi médiás hirdetési költései között egyaránt felbukkantak az említett települési aloldalak. Az EzaLényeg miskolci lábára például nem kevesebb mint 11,5 millió forint jutott, ebből pedig 1 463 tartalmat hirdettek. A lejáratóoldal pécsi kiadására 9,2 millió forintot szántak, ebből 1 976 tartalmukat népszerűsítették a Facebookon.

Bár a baloldali kutatók és elemzők sokáig a biztos mandátumok közé sorolták Pécset és Miskolcot, a kampányhirdetések elhelyezéséből utólag jól nyomon követhető a baloldali kampány összeomlása és a pánikhangulat terjedése. Ahogy közeledett 2022. április 3., úgy vált egyre inkább egyértelművé, hogy a korábban megingathatatlanul ellenzékinek gondolt települések is a kormányoldal mellett dönthetnek. Így aztán pánikszerűen beindultak a milliós kampányköltések, hogy legalább a kétharmados Fidesz-sikert megakadályozzák.

Végül a két miskolci központú választókerületben kormánypárti siker született, ami nem kevés kritikát váltott ki a választás után balliberális körökben a kampányvezetés stratégiájával kapcsolatban. Visszanézve a közösségi oldal hirdetéstárát, a legutolsó miskolci EzaLényeg-hirdetések éppen a választás napjával bezárólag futottak. Ezek a március végi-április eleji hirdetett tartalmaik leginkább a végül kis különbséggel győztes Kis Jánost (Fidesz) támadták, vagy leplezetlenül a másik Miskolc-központú választókerületben induló, végül vesztes Szilágyi Szabolcs mellett kampányoltak. Utóbbi azóta a Jobbikból éppen az EzaLényeg-es kört több tíz milliós megbízásokkal ellátó Gyurcsány-pártba igazolt.

Pécsett egy fideszes és egy ellenzéki mandátumot osztottak ki a választás után, a részben és közvetett módon külföldről finanszírozott hirdetéseken is múlhatott azonban Mellár Tamás győzelme, aki 1 153 szavazat különbséggel futott be 51 597 érvényes leadott voks mellett. A Mellárt és a másik helyi baloldali jelöltet, Szakács Lászlót támogató tartalmak mellett a baloldali médiabirodalom helyi lába szinte kizárólag a fideszes jelölteket támadta. Ahogyan Miskolcon, úgy Pécsen sem hirdetett az EzaLényeg-lapcsalád tavaly április 3. óta.

Fotó: Tények Archív

Még a pécsinél is szorosabb lett – szintén sokak meglepetésére – a pestszentlőrinci eredmény. Bár az ellenzék előzetesen elkönyvelte magának az összes budapesti mandátumot, végül Dunai Mónika legyőzte jobbikos ellenfelét Rákosmentén.

Emellett pedig Kunhalmi Ágnes győzelme is csak 780 szavazaton múlt a szomszédos választókerületben, Pestszentlőrincen. A baloldali jelöltet segíthette, hogy a helyi EzaLényeg 7,5 millió forintot meghaladó hirdetési költéssel kampányolt az elmúlt években Kunhalmi Ágnes, valamint Gyurcsány Ferenc helyi embere, Szaniszló Sándor mellett, illetve a fideszes Lévai István Zoltán ellen.  

Ez azért is pikáns, mert a baloldali médiabirodalom külföldi forrásai úgy segíthették Kunhalmi Ágnest mandátumhoz, hogy a választás után éppen ő támadta a leghevesebben a külföldi kampánytanácsadóikat. A szocialisták női társelnöke utólag úgy fogalmazott, Márki-Zay Péternek „volt egy saját MMM-es tanácsadói köre magyar és külföldi tanácsadókkal. Ők valamilyen okból még az utolsó körben is a putyinozó plakátokat erőltették.”

Kunhalmi szerint ő azért tudta megnyerni a körzetét, „mert a békéről beszéltem meg a jóléti intézkedésekről, a programunkról, és nem arról, hogy mi van Putyinnal. Egy szűk rétegre optimalizáltuk a kampányunkat.” Ellenőriztük, és valamiért a baloldali médiabirodalom helyi lejáratóoldala is pontosan úgy kommunikált, ahogy arra Kunhalmi utólag emlékezett.

Érdekesség továbbá, hogy a választásokhoz közeledve láthatóan megváltozott az EzaLényeg-médiabirodalom hirdetési stratégiája. Míg 2022. március 15. előtt elsősorban Pest megyében költöttek sok pénzt, és sokféle életkori csoportot céloztak, március 15-től Borsod is kiemelt hirdetési célpontjuk lett, és immár leginkább a középkorúakat célozták mindkét megyében. Végül a sokmilliós hirdetések ellenére az említett két térségben minden választókerületben a jobboldal győzött.

Ahogy arról korábban már többször beszámolt a lap, az EzaLényeg-médiabirodalom mögött álló Oraculum 2020 Kft. közel kétmilliárd forintot kapott külföldről, az Action for Democracy nevű Korányi-féle szervezettől és egy homályos svájci alapítványtól. A végső adományozók kiléte továbbra is ismeretlen, a mikroadományokról szóló történetek azonban ellenzéki megszólalók szerint is egyre kevésbé tarthatóak.

Összesítésük szerint 2019 és 2022. április 3. között az EzaLényeg-médiabirodalom nagyságrendileg háromnegyedmilliárd forintért hirdette tartalmait a nagy amerikai technológiai vállalatoknál.

2023. augusztus 04. 11:18
A szomorú hírt a Pest vármegyei rendőrség közölte közösségi oldalán vasárnap.
Középiskolás fiúk harcoltattak két nagy testű kutyát Heves vármegyében. Az illegális állatviadalt videóra vették, ső...
Jó, hogy nem vagyunk egyedül, jó, ha az embernek normális szomszédja van - jelentette ki a magyar miniszterelnök vas...
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Hotel Lentulai legutóbbi adásában adott hosszabb int...
Az elmúlt napokban több településen is összehangolt akciót hajtottak végre a rendőrök a DELTA-program keretében. A b...
Majdnem halálra rázta két hetes kislányát, ezzel pedig egész életére megnyomorította gyermekét egy nő Szombathelyen....
Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij a Varsói Biztonsági Fórumon szólította fel az európai országokat, hogy hozzanak...
Magyarország családbarát ország, ahol Európa legnagyobb adócsökkentési programját indította el a kormány, és egy csa...