Egy híres krimi mestertolvajának nevezte magát a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője

Egy 2000-es évek elején készült, mestertolvajokról szóló filmben, az Oceans's Elevenben szereplőkhöz hasonlította a tevékenységét Antonio Panzeri, a brüsszeli baloldali korrupciós botrány egyik főszereplője. Várhatóan újabb képviselők kerülhetnek a gyanúsítottak padjára az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb brüsszeli botrányában - írta az Origo.

Eva Kaili, baloldali EP-képviselő mellett a korrupciós botrányban a másik fő gyanúsított, Pier Antonio Panzeri hajlandó a csökkentett büntetésért vádalkut kötni. Ennek alapján a mostani hírek szerint öt év börtönt kaphat, amelyből négy évet felfüggesztenek, egyet pedig börtönben vagy házi őrizetben kell töltenie.

Ezért cserébe bevallotta, hogy bűnszervezetben vett részt, és rögzítette, együttműködik a rendőrséggel a többiek ügyében. Bevallotta például, hogy részt vett korrupcióban, és hogy 120 ezer eurót adott át egy belga szocialista EP-képviselőnek.

Sőt elképzelhető, hogy francia, német, görög és belga EP-képviselőket kíván megnevezni, akik szintén érintettek az ügyben. Panzeri egyébként furcsa figura, a belga rendőrség videóval figyelte meg a lakását, ahol pénzt adott át Luca Visentini, olasz szakszervezeti vezetőnek. A pénz átadása közben viszont azzal kezdett viccelődni, írja az il Giornale, hogy "olyanok vagyunk, mint az Ocean's 11".

Ez a film még 2001-ben készült, és mestertolvajokról szólt, olyan szupersztárok játszottak benne, mint George Clooney, Brad Pitt, Matt Damon, Andy García és Julia Roberts. Panzeri utalása arra vonatkozhatott, hogy olyan ügyes tolvajok, mint az Ocean's 11 főszereplői, vagyis trükkös bűnözőknek tartották magukat, amilyenek a legendás film karakterei.

Visentini egyébként tagad minden vesztegetési vádat. Érdekesség, hogy Panzeri, mint volt EP-képviselő gyakorlatilag akkor járt be az Európai Parlamentbe a ciklusa után, amikor csak akart, ezért most elvennék a korábbi EP-képviselők automatikus belépőjét, helyette minden nap regisztrálniuk kellene a belépésnél.

Luxuséletmód Eva Kaili módra

Karibi nyaralás, fényűző partik Athén klubjaiban szupermodellek társaságában, luxusingatlanok: Eva Kaili a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője úgy élt, mint egy filmsztár. Eva Kaili nemcsak a társasági életben szerette a fényűzést, a többi brüsszelitához hasonlóan ugyanis a korrupcióval gyanúsított politikus is szeretett luxuskörülmények között élni.

Fotó: Twitter/Antonio Panzeri

Itt a bizonyíték: akár hat magyar baloldali EP-képviselő is benne lehet a brüsszeli korrupciós botrányban

Döbbenetes új információkra bukkant az Origo a brüsszeli korrupciós botránnyal kapcsolatban, ugyanis az Európai Parlament Külügyi Bizottságának (AFET) egyik emberi jogi jelentése alapján joggal feltételezhető, hogy akik megszavazták, érintettek a brüsszeli korrupcióban. Márpedig köztük van szinte az összes magyar baloldali EP-képviselő, köztük Gyurcsányné, Cseh Katalin és a jobbikos Gyöngyösi Márton is. A Manu Pineda képviselő nevéhez köthető, emberi jogi vonatkozású jelentésben Marokkó és Katar egyaránt pozitívan szerepelnek, ráadásul a jelentésből nem derül ki egyértelműen, hogy vajon miért támogatta ilyen erőteljesen a szocialista és a liberális Renew frakciók tagjainak többsége a kuvaiti és katari állampolgárok vízummentességét.

Magyar szálak a korrupciós botrányban

Gyurcsányné és Gurmai Zita után újabb hazai baloldali képviselőről derült ki, hogy szoros kapcsolatban állt a súlyos korrupciós botrányba keveredett, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Eva Kailival. Ujhelyi István nemcsak, hogy szoros kapcsolatban volt Kailival, hanem közösen szervezett vele konferenciát, valamint egy európai parlamenti csoportban a főnöke volt a korrupciós botrányba keveredett görög politikusnő. Ujhelyi azonban decemberben még letagadta, hogy bármilyen kapcsolatban lett volna Kailival.

A belga sajtó értesülései szerint a brüsszeli korrupciós botrány fő gyanúsítottja, Eva Kaili ingatatlanok felvásárlásával akarta legális jövedelemmé tenni az EP-képviselőként bezsebelt kenőpénzeket. A baloldali EP-képviselő sorra vette a luxusingatlanokat először magánszemélyként az elmúlt években, majd pedig élettársával kezdtek el közösen bizniszelni.

Hatvan EP-képviselő is érintett lehet a gigakorrupciós botrányban

Mint ismert, tavaly decemberben robbant ki a brüsszeli korrupciós botrány, amikor elsősorban szocialista EP-képviselőkről és a strasbourgi parlamenttel szorosan együttműködő nem kormányzati szervezetekről derült ki, hogy nagy összegű készpénzt fogadtak el a katari és a marokkói kormányoktól lobbitevékenységért cserébe.

A botrány kirobbanása óta négy embert tartóztattak le és helyeztek előzetes letartóztatásba korrupciós vádakkal: a görög szocialista Eva Kailit, az Európai Parlament akkori alelnökét; Pier Antonio Panzeri olasz volt szocialista EP-képviselőt – aki a vesztegetési hálózat feltételezett vezetője, a Fight Impunity nevű brüsszeli székhelyű civil szervezet vezetője –; az olasz Francesco Giorgit – Eva Kaili élettársa, aki egy belga szocialista EP-képviselő, Maria Arena asszisztenseként dolgozott – és Nicolo Figa-Talamancát, a No Peace Without Justice nevű civil szervezet igazgatóját.

A belga rendőrség csaknem 1,5 millió eurót foglalt le a brüsszeli régióban az ügyben végrehajtott házkutatások során. A vád ellenük: bűnszervezethez tartozás, pénzmosás és korrupció. Egyes híradások szerint összesen hatvan EP-képviselő lehet érintett az ügyben.

A korrupciós botrány az egész EU hitelességét veszélyezteti

A baloldali európai tisztviselők sok millió eurós megvesztegetési botránya nemcsak tovább rombolja az eddig sem túl erős Brüsszel és EU iránti bizalmat, de minden jel szerint maga alá temetheti a jelenleg fennálló rendszert is.

A korrupciós ügyre Rober Golob szlovén miniszterelnök azzal reagált egy friss Politico-podcastban: „gyakorlatilag semmilyen ellenőrzés nem történt a parlamentben, ez számomra tényleg elképesztő". Ő is megerősítette a széles körben terjedő nézetet, hogy a botrány az egész EU hitelességét fenyegeti, aminek különös jelentősége van a jövő évi európai parlamenti választások előtt.

2023. január 31. 09:53
Újabb részletek derültek ki a tamási gyilkosságról, Gábor évek óta tervezhette az emberölést
A környékbeliek elmondták, hogy „beteges” embernek ismerték az elkövetőt.
Óriási botrány robbant ki a pécsi vásárcsarnokban, egy biztonsági kamera felvette a balhét - Videó
A szavakat tettek követték.
Megfőzte saját „utolsó vacsoráját” egy házaspár, lesújtó tragédia történt
Mindketten meghaltak.
Beszívta a medence vízszűrője, szörnyethalt a nyolcéves kislány - Videóval
A gyerek a hotel medencéjében játszott, lebukott a víz alá, majd sosem jött fel a felszínre. Órákkal később bukkanta...
A TV2 szexi modelljei kamerák előtt tusoltak le
Egyáltalán nem zavartatták magukat.
Tények reggel teljes adás, 2024. március 28., csütörtök
GÁZOLÁS - Lehajolt egy elejtett zsebkendőért a sofőr, ezért gázolhatott halálra egy közutas munkást Nagykállónál. A ...
Országszerte szélfúvás a napsütés mellett
időjárás-jelentés, 2024. március 28., csütörtök, reggel
Tóth Gabi újabb vallomással rukkolt elő, feltépte régi sebeit
Az énekesnő érzelmes poszttal, szerelmét ölelve jelentkezett Instagram-oldalán.
Késelt egy férfi a vonaton, videón a kegyetlen mészárlás
Sikoltozó utasoktól zengett a vagon.
Elgázolt a vonat egy 47 éves férfit, maga feküdt a sínekre - Fotó
A mozdonyvezető már nem tudott megállni.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.