Egy ámokfutás állomásai: Karácsony harca az autósokkal

Bár Karácsony Gergely a 2019-es önkormányzati választási kampányban elmondta, hogy a közösségi közlekedést és az alternatív közlekedési módokat részesítené előnyben az autókkal szemben, arra azonban senki sem számított, ami megválasztása utána következett. Átfogó koncepció nélkül, rajtaütésszerűen létrehozott kerékpárutak, önkényes lezárások, forgalmi káosz, fullasztó dugók nap mint nap. Bemutatjuk egy évek óta tartó ámokfutás főbb állomásait - írta szerdán a Magyar Nemzet

Karácsony már 2019 elején közzétette programját, amely szerint a dízeljárművek használatát visszaszorítanák „pozitív és negatív ösztönzők” alkalmazásával.

Pár nappal később a konkrétumok is szóba kerültek: a Pirkadat című műsorban beszélt arról, hogy a város attól lesz jobb, ha kevesebb az autó, amit a közösségi közlekedés olcsóbbá tételével és P+R parkolók építésével lehetne elérni. Ebből azóta sem lett semmi.

A körút elesett

2020 tavaszán, a koronavírus-járvány első hullámának idején kezdték el kialakítani Karácsonyék a nagykörúti kerékpársávot, amelyet sokszor éjszaka festettek fel, reggelre megbénítva a belvárost. A Magyar Autóklub elnöke arra figyelmeztetett, hogy 2020 szeptemberétől, az iskolakezdés idejétől forgalmi káosz lesz a belvárosban – ami be is következett.

A fővárosi közlekedők dolgát nemsokára tovább nehezítette a Blaha Lujza tér 2021 nyarán indult átépítése, ami szintén jelentős hatással volt a körút forgalmára. A helyzetet tovább terhelték a tér kereszteződésében létrehozott felszíni gyalogátkelők.


Lánchíd, rakpartok lezárása

A Lánchíd 2021-es tavaszi felújítása tovább rontotta a már akkor is súlyosnak ítélt közlekedési állapotokat Budapesten. Hogy teljes legyen a káosz, 2021 nyarán a főváros elkezdte a pesti alsó rakpart felújítását is, ezért lezárták az Eötvös tér és a Margit híd közötti útszakaszt.

A közfelháborodást fokozta, hogy ekkoriban láttak napvilágot a főpolgármester azon tervei is, amelyek szerint a rakpart egy részét végleg átadja a gyalogosforgalomnak, tovább nehezítve az autósok dolgát.

A híd 2023 nyári átadása végül nem segíthette a budapesti közlekedés helyreállását, ugyanis a főváros nem engedte, hogy az autók ismét birtokba vegyék a Lánchidat.


Biciklisáv a mentők kárára

2023 augusztusában Karácsonyék már ahhoz is vették a bátorságot, hogy a mentőszolgálatnak üzengessenek. Történt ugyanis, hogy az Üllői úti biciklisávot kisebb oszlopokkal választották el az úttest többi részétől. Emiatt a mentőautók csak nehezebben közlekedhetnek és a gépkocsik sem tudnak rendesen félrehúzódni.

– Nem életszerű, hogy fordulóval, különböző manőverekkel verekedje be magát a mentőautó a cölöpök közé – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A városvezetés azzal a szakmainak messze nem nevezhető válasszal vágott vissza, hogy remélik, Győrfi Pál nem akarja a „kampányba belerángatni a mentőszolgálatot”.

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Útvesztők a belvárosban

Karácsonyék „forgalomcsökkentő” terveit a baloldali vezetésű kerületek is igyekeznek átültetni a gyakorlatba. A főpolgármester legszorgalmasabb budapesti tanítványának Niedermüller Péter, a gyurcsányista Demokratikus Koalíció VII. kerületi polgármestere bizonyult.

2023. január elejétől új közlekedési rend lépett érvénybe a Nagykörút és a Károly körút (Kiskörút), illetve a Király utca és a Rákóczi út által határolt területen, valamint korlátozták három nagy forgalmú utca, a Dohány, a Dob és a Wesselényi átmenő forgalmát.

A területet lényegében labirintussá változtatták az autósok előtt, az új forgalmi rendet pedig szigorúan ellenőrizték, és röpködtek a több tízezres közlekedési bírságok.
A megoldást a momentumos Soproni Tamás vezette VI. kerület is átvette.


Sebességcsökkentés, traffipax

„A balesetek számának és súlyosságának mérséklésére a legfőbb megoldás a közúti forgalom csillapítása és lassítása. Ezért általános sebességcsökkentést, a 30-as zónák kiterjesztését vezetjük be a lakóterületeken a legfőbb, városi fontosságú főutak kivételével” – ígérte Karácsony Gergely a kampányban.

A sebességkorlátozások és a sebességmérő kamerák ügye jellemzően a súlyos, halálos kimenetelű balesetek után került elő:

idén tavasszal egy körúti megállóba csapódott autó, nemrég pedig egy biciklist ért halálos baleset az Árpád-hídon.
Az esetek után Karácsony sebességkorlátozásról és kamerák kihelyezéséről beszélt, ám átgondolt fellépés helyett itt is inkább a kampányüzemmód tapasztalható.


Romló tömegközlekedés

A főpolgármester választási programjában központi helye volt a tömegközlekedési szolgáltatások javításának, hiszen ez kulcskérdés a forgalomcsökkentés eléréséhez. A politikus a kampányban azt is felvetette, hogy a buszok, villamosok, metrók nem eléggé komfortosak.

A jegyek és bérletek árának beígért csökkentése azóta sem került napirendre, az emelés annál inkább: a vonaljegy szeptember elsejétől 450 forintba kerül majd, a buszokon megvásárolható jegy ára 600 forint lesz, a tízes gyűjtőjegyért négyezer forintot kérnek el.

A hármas metró szerelvényeinek légkondicionálóval való ellátása eközben lassan négy éve várat magára.


Az ember, aki semmit nem kezdett el

Karácsony Gergely 2019-es őszi hivatalba lépése óta egyébként nem indult el egyetlen olyan nagyobb projekt, építkezés, felújítás sem, amely a jelenleg regnáló főpolgármester kezdeményezése lett volna.

A metrófelújítást, a Lánchíd-renoválást és a Blaha Lujza tér átépítését is Tarlós István indította el.

2023. augusztus 23. 11:48
Kórházba került Váczi Gergely, műteni kellett
A nehezén már túl van.
Elhunyt Jakabházy László
87 éves volt.
Elképesztő égi jelenségben lehet részünk, életünkben csak egyszer adódik ilyen
Szabad szemmel is látható lesz.
Őrizetbe vették Dél-Szudán alelnökét az elnökhöz hű erők
Dél-Szudánban az elnökhöz hű katonai egységek őrizetbe vették az afrikai ország alelnökét, Riek Machart - jelentette...
Bejrút: többen meghaltak egy izraeli támadásban Libanon déli részén
Tüzérségi támadás ért egy járművet.
Ünneplésből lett emberölés Monoron, meglepő, hogy mivel végezte ki barátját
A nyugdíjasok épp Sándor és Gábor napot ünnepeltek, amikor összevesztek valamin. Annyira részegek voltak, hogy hango...
Titokban megnősült Szoboszlai Dominik, fotón az ifjú pár
A magyar válogatott csapatkapitánya közösségi oldalán kürtölte világgá az örömhírt.
Arzénos a csapvíz Ráckevén
Túl sok az arzén benne, ezért tilos csapvizet inni Ráckevén.
Meghalt egy fiatal nő és kutyája a 45-ösön
Frontálisan ütközött egy kamionnal és meghalt egy fiatal nő csütörtökön délután a 45-ös úton Szentesnél.
Bombákat találtak a Liszt Ferenc repülőtérnél
Második világháborús légibombák kerültek elő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnél - közölte a Magyar Honvédség 1. ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.