Ebben is világos a magyarok álláspontja: a politikában és a médiában sincs helye külföldi beavatkozásnak

A megkérdezettek döntő többsége kedvezőtlen véleményen van a külföldről fizetett politikai szervezetekről és aktivistákról – derül ki a Századvég felméréséből.

Mint arról a Mandiner is beszámolt, az Országgyűlés napirendjére került „A közélet átláthatóságáról” című törvényjavaslat, amely megteremti a külföldről támogatott, Magyarország szuverenitását veszélyeztető szervezetek jegyzékre vételének lehetőségét. A szabályozási javaslat megalkotásának hátterében az áll, hogy az elmúlt években bizonyos magyarországi szervezetek – ideértve egyes médiumokat is – a részükre nyújtott külföldi finanszírozáson keresztül a hazai közélet külföldi érdekek mentén történő befolyásolására törekedtek, anélkül, hogy a politikai pártokra vonatkozó finanszírozási korlátok és tilalmak vonatkoztak volna rájuk – idézte fel a Századvég.

A kutatóközpont e fejleményekre tekintettel feltérképezte a magyarok véleményét a médiumok, újságírók és politikai szervezetek politikai befolyásszerzést célzó külföldi finanszírozásáról.

A kép illusztráció: Shutterstock

Mint ismertették, a szóban forgó törvényjavaslat értelmében, ha egy külföldről finanszírozott szervezet – választói akarat befolyásolására irányuló – tevékenysége veszélyezteti Magyarország szuverenitását, akkor a Szuverenitásvédelmi Hivatal javaslatára a kormány felveszi a szervezetet az említett jegyzékbe.

Ennek következménye, hogy az ilyen szervezetek a jövőben – egyebek mellett – csak a pénzmosás elleni szerv engedélyével fogadhatnak el külföldi támogatást, nem részesülhetnek a személyi jövedelemadó 1 százalékából származó felajánlásokból, továbbá vezető tisztségviselőik, alapítóik, valamint felügyelő- vagy ellenőrző bizottsági tagjaik kötelesek lesznek vagyonnyilatkozatot tenni.

A Századvég kutatása rámutatott, hogy a hazai közvélemény elítéli a Magyarországot célzó külföldi politikai befolyásszerzési kísérletek valamennyi formáját, történjen az akár politikai szereplők, akár médiumok és újságírók külföldi finanszírozásával. A felmérés szerint a megkérdezettek 62 százaléka kedvezőtlen véleményen van a külföldről fizetett politikai szervezetekről és aktivistákról, míg 24 százalékuk pozitívan vélekedett róluk.

Ehhez hasonlóan a magyarok 57 százaléka nyilatkozott negatívan a külföldről fizetett magyar médiumokról és újságírókról, ezzel szemben 30 százalékuk fogalmazott meg pozitív véleményt velük kapcsolatban – derült ki a kutatásból.



 

2025. május 14. 18:07
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Az európaiak utazási kedve ezen a nyáron sem lankadt, százmilliók keltek útra, és a népszerű mediterrán célpontok me...
Egy politikailag motivált, ostoba döntés, amelyet a végtelenségig próbálnak finomítani, ahelyett, hogy visszamennénk...
AZ ÖRDÖG ÜGYVÉDJE - A gyilkosok a védőszentjüknek hívják. Lichy József a tárgyalóterem karmestere, aki szavakkal vív...
family
TRAGÉDIA - Tragédia Taksonynál, az esküvőjükről hazafelé szenvedett frontális balesetet egy friss házaspár. Az autót...