Durván megfenyegette Magyar Péter a hazánkba menekült volt lengyel politikust

„Kritikus Európa-párti és konzervatív liberális vagyok, ha létezik ilyen fogalom” – így jellemezte magát a Tisza Párt vezetője a Soros-hálózat egyik lengyel lapjának adott interjújában - fejtegette a Mandiner.

Terjedelmes interjút adott Magyar Péter a Soros-hálózat által támogatottt Gazeta Wyborczának. A Tisza Párt elnöke ebben hosszan értekezett a magyar-lengyel kapcsolatokról, és közölte, amennyiben jövőre megválasztják miniszterelnöknek, az első útja Varsóba fog vezetni.
Valamit azt is kiemelte, hogy a legfontosabb feladatának az uniós pénzek hazahozatalát tartja.

Az ukrán térfélen van a labda

A beszélgetés során természetesen szóba került Ukrajna kérdéses is. Magyar Péter úgy fogalmazott, hogy a két ország között a magyarok nyelvi és oktatási jogai miatt van leginkább feszültség.

Őszintén szólva nem értem az ukrán politikusokat. Ilyen hosszan tartó háborús helyzetben mi értelme van idegesíteni a szomszédokat a magyar kisebbségre gyakorolt nyomással, a nyelvi jogaik elvételével?

– tette fel a kérdést.

Majd azzal folytatta, nem hiszem, hogy ez most olyan fontos. „Az a fontos, hogy jó legyen a kapcsolat a szomszéddal. Ezért szerintem a labda most az ukrán térfélen van” – fejtette ki Magyar Péter a lengyel lapnak.

A Tisza-vezér szerint ez „a kényes helyzet” az oka annak is, hogy nem szállított Magyarország fegyvert Ukrajnának.

A kép forrása: Magyar Péter Facebook-oldala

Marcin Romanowskinak is üzent

Kérdésre válaszolva Magyar üzent a december óta hazánkban politikai menedékjoggal tartózkodó egykori lengyel miniszter-helyettesnek, Marcin Romanowskinak is. Mint fogalmazott: „ha tanácsot adhatnék neki, azt mondanám,

minél közelebb kerülnek a magyar választások, annál jobban igyekezzen új országot találni, ahol elbújhat. Nemzetközi szerződések kötnek minket, amelyek nagyon egyértelműek. Orbán Viktor miniszterelnök döntött a menedékjog megadásáról, és ez nem történhet meg egy demokráciában. A mi miniszterelnökünk nem dönt erről, mert erre valók az állami intézmények és a bíróságok

– tette hozzá.

Még nem dőlt el, ő lesz-e a miniszterelnök-jelölt

Magyar a Gazeta Wyborcza azon kérdésére, hogy ő lesz-e a miniszterelnök, ha győznek, meglepő válaszokat adott. Közölte, hogy ősszel pártkongresszus dönti majd el, ki lesz Orbán Viktor kihívója, és ha mást választanak, akkor Magyar marad egyszerű párttag.

 A pártelnök leszögezte azt is, hogy nem akar egy új Fideszt építeni.

Ha akad, aki alkalmasabb és keményebben dolgozik, támogatni fogom

– válaszolta a lengyel lapnak.

2025. augusztus 12. 15:15
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...