Drámai jelenet az 1-es villamoson: Ütötték-rúgták egymást az utasok - Videó

Felkavaró pillanatokat vett fel az egyik szemtanú.

Elszabadultak az indulatok szerda délután Budapesten, az 1-es villamoson. Két férfi feszült egymásnak a járaton, először még csak szidták egymást, azonban hamar a tettek mezejére léptek – látható az egyik utas által készített felvételen.

A kamerának háttal álló férfi több sikeres ütést is bevitt vitapartnerének, és nekinyomta a vezetőfülkének.

Ezután már a rúgásoktól sem riadt vissza, de ez hiba volt, ugyanis a másik férfi meg tudta ragadni a lábát, és leterítette az egyik ülésre úgy, hogy kis híján egy nőre is rázuhantak.

Több utas is próbálta megbékíteni a feleket, ám látszólag próbálkozásaikat nem koronázta siker. Hogy miként ért véget a nyilvános ökölpárbaj, és mi volt az előzménye, egyelőre nem tudni. Információink szerint az eset kapcsán a rendőrségre nem érkezett bejelentés.

2023. szeptember 28. 12:41
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Az érzékenyeknél fejfájást is okozhat az ingadozás.
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
A Szent István-napi rendezvények záró akkordját a magyar származású világhírű muzsikus, Leslia Mandoki adta az Állam...
family
Különleges alkalom volt a csütörtök este Gudics Máté életében, hiszen a Strand Fesztiválos fellépése a Megasztár egy...
family
A Legyen Ön is Milliomos játékosa, Dr. Gaszner Tamás az előző adásban úgy ült a székben, mintha csak egy kávéra ugro...
family