Dömötör Csaba: Veszélyben vannak az agrártámogatások

Veszélyben vannak az agrártámogatások, az Európai Bizottság ezen a héten írásba adta, hogy csökkentené az agrártámogatásokat, és elvenné a gazdák pénzét - mondta Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

Felidézte, hogy Brüsszelben a héten tették közzé a Vízió a Mezőgazdaságról elnevezésű dokumentumot, amely bemutatja, hogy milyen jövőt szánnak az uniós agrárpolitikának. Kiemelte, a kép épp olyan borús, mint amilyennek sejtették. A bizottság tervei szerint a területalapú támogatások a jövőben csak a gazdák szűkebb csoportjának járnának, szemben a mostani gyakorlattal, amely alapján mindenki számíthat erre a támogatásra területnagyságtól függően.

Az ördög a bürokrata nyelv részleteiben rejlik, a csökkentési szándékot "virágnyelven" úgy fogalmazzák meg, hogy feltételekhez kötött támogatásokról beszélnek - jegyezte meg a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Hozzáfűzte, veszélyes körülmény az is, hogy kiindulópontként nem a gazdák helyzetét és szükségleteit tekintik, hanem az EU bővítését, azaz Ukrajna EU-tagságát, amelyre eldöntött tényként tekintenek, és amely, szerintük szükségessé teszi az agrártámogatások átalakítását. 


Aggasztó körülménynek nevezte Dömötör Csaba, hogy a mezőgazdasági politikát is alárendelné a bizottság a green deal célkitűzéseinek, amely már eddig is óriási plusz terhet rakott az európai vállalkozásokra, és súlyos versenyképességi válságot okoz. Ha az európai gazdáknak olyan szabályokat kell betartaniuk, amelyeket a világ más részén élő termelőknek nem, akkor alul fognak maradni a versenyben. Főleg, ha a harmadik országok termékeit Brüsszel eközben beengedi az uniós piacra - mondta.

A Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a fentieket súlyosbítja, hogy az Európai Bizottság stratégiája nem áll ki az önálló agrárkassza mellett. Ezzel megerősíti azokat a értesüléseket, amelyek alapján összevonnák az agrárkasszát más alapokkal.

Ha ez megtörténne, azzal elrejtenék a tervezett forráscsökkentéseket, egyúttal megteremtenék az alapját annak, hogy a kohéziós forrásokhoz hasonlóan az agrártámogatásokat is vissza lehessen tartani jogállamisági okokra hivatkozva - mondta a politikus. 

Dömötör Csaba ismertette, hogy a területalapú támogatások Magyarországon 150 ezer gazda számára jelentenek bevételi forrást, megélhetési biztonsági hálót, családjaikat is figyelembe véve félmillió magyar ember megélhetési körülményeit határozzák meg. Erre a forrásra azért is nagy szükség van, mert az elszálló energiaárak, az ukrán gabonaimport és az aszályok miatt így is komoly kihívásokkal szembesült a mezőgazdasági ágazat.

Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

Dömötör Csaba kijelentette, elutasítják az agrártámogatások leépítését. 

Mi is elutasítjuk és a gazdák is

- fogalmazott, és utalt arra, hogy több mint 200 ezer ember írta alá az agrárkamara petícióját a területalapú támogatások védelmében.

"A gazdák ebben a küzdelemben csak ránk számíthatnak" - jelentette ki Dömötör Csaba, megjegyezte, Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és európai parlamenti képviselője pár hete ezeknek a terveknek még a létezését is kétségbe vonta. Eközben Brüsszelben ugyanazt az érvelést vette át, mint amellyel az Európai Bizottság és "az általa pénzelt, civilnek mondott" szervezetek átalakítanák a mostani támogatási rendszert, csökkentve a forrásokat. Fő emberei, Gerzsenyi Gabriella és Raskó György szintén támadták a jelenlegi támogatási eljárásokat - fűzte hozzá.

Mezőgazdasági ügyekben is igazodtak Manfred Weberék álláspontjához - folytatta, hozzátéve: így néz ki a gyakorlatban az, ha - ahogy Magyar Péter fogalmaz - a budai hegyekből: "csak egy kicsi szuverenitásról kell lemondani". Ez a kicsi szuverenitásról való lemondás több százmilliárdos veszteséget okozna a magyar gazdáknak - hívta fel a figyelmet Dömötör Csaba.

A sajtótájékoztatón a Fidesz európai parlamenti képviselője szólt arról is, hogy megkezdték az adatigénylések benyújtását az Európai Bizottsághoz. Világos képet szeretnének kapni arról, hogy mely, civilnek mondott aktivista csoportok, mekkora támogatást kaptak, és ezért mit kértek cserébe. Szerinte nem kizárt, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb politikai korrupciós gépezetével állnak szemben.

Példaként említette, hogy csak Guy Verhofstadt "utlraliberális politikus" civilnek mondott aktivista csoportja 6 milliárd forintnak megfelelő támogatást kapott. Úgy tudják, az egyes főigazgatóságok által megkötött szerződések száma többezres nagyságrendű, ezáltal jó eséllyel gondolják azt, hogy több tízezer ilyen szerződés született az európai, így magyar adófizetői pénzekből.

Forrás: MTI

2025. február 21. 13:33
Két hét után meghalt az izraeli kisfiú, akinek az édesanyját brutális merényletben meggyilkolták
Kéthetes korában elhunyt a merényletben meggyilkolt várandós nő császármetszéssel súlyos állapotban világra hozott k...
Megérkeztek az utolsó képek a parajdi sóbányáról – így már sohasem láthatjuk
A sóbányát pénteken teljesen elöntötte a víz.
Indiában többen meghaltak egy petárdagyárban bekövetkezett robbanásban
Robbanás történt az észak-indiai Pandzsáb állam egy petárdákat gyártó üzemében, legkevesebb öten meghaltak, és több ...
Orbán Viktor: Ukrajna uniós tagsága pénzügyi tragédia lenne
Ukrajna európai uniós tagsága pénzügyi tragédiával, gazdasági öngyilkossággal érne fel - részletezte az MTI, a minis...
Figyelmeztet a miniszterelnök: az online csalások nyolcvan százaléka ukrán gyökerű Magyarországon
Egyre több magyar esik áldozatául az ukrán hátterű online csalásoknak.
Készülj, ez hajmeresztő lesz!
20 méter magasra repültek, vagy éppen a hajuknál fogva lógatták őket. Sokkoló, vagy inkább hajmeresztő produkcióknak...
family
Gyerekként ez volt az álmom
Hamarosan élőben láthatjuk, amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalm...
family
Megrázó vallomások a Naplóban
Kaiser Ede - akinek a neve összeforrt a móri bankrablással - először enged be kamerát az otthonába. Most vasárnap is...
family
Tények teljes adás, 2025. május 30., péntek
MEGDÖBBENTŐ - Kamaszok vertek össze egy középkorú férfit Móron viccből, az áldozat két nappal később hatalmas kínok ...
Mokka Eszterrel!
Nem szokatlan neki a hajnali kelés, sőt egyenesen azt mondta, hogy élvezi is. Ráadásul azért teszi mindezt, hogy Önö...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.