Dömötör Csaba: Magyar Péter a nyári szünet utáni ötödik héten először megjelent a munkahelyén

A kormánypárti politikus éles kritikával illette a Tisza Párt vezetőjét - írta a Mandiner.

Dömötör Csaba éles kritikával illette Magyar Pétert a friss Facebook-posztjában. A Fidesz európai parlamenti képviselője, politikusa szerint Magyar, aki a mezőgazdasági és vidékfejlesztési szakbizottság tagja, öt hét nyári szünet után először jelent meg brüsszeli munkahelyén.


Dömötör különösen abszurdnak nevezte, hogy a Tisza Párt vezetője másokat naplopónak titulált, miközben ő maga szeptemberben egyetlen brüsszeli ülésen sem vett részt a nyilvános jegyzőkönyvek szerint.

Ezzel a lendülettel abszurd bárdolatlansággal kezdte szórni másokra a »naplopó« jelzőket. Jócskán furcsa ez annak fényében, hogy szeptemberben a nyilvános jegyzőkönyvek szerint egyszer sem vett részt brüsszeli üléseken (tudják, ez az a munkahely, amelyre hivatkozik, mikor nem ül be a fővárosi közgyűlésbe)

– írta a politikus.

Magyarhoz hasonlóan Dömötör Csaba is a a mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottságban fog dolgozni, tagságát hivatalosan a következő hétfőn erősítik meg a plenáris ülésen. A politikus utalt arra, hogy bár a csütörtöki bizottsági ülésen még nem találkozhatnak, a jövőben biztosan lesz alkalom a személyes eszmecserére.

„Állok elébe, van mit megvitatnunk” – zárta posztját Dömötör.

Címlapfotó: MTI/Soós Lajos

2024. október 03. 10:58
Ezek bizony súlyos milliók: Döbbenet, mit adtak le a TV2-n
A pénz nem számít.
Több halálos áldozata van a Krathon tájfunnak Tajvanon
Eddig két halálos áldozata van a Krathon tájfunnak, amely csütörtökön viharos széllel és özönvízszerű esővel érte el...
Súlyos sérülést szenvedett a Dancing with the Stars versenyzője, meg kellett műteni
Hatalmas fájdalmai voltak.
Döbbenetes részletek: Több órán át bilincsben volt egy magyar híresség
A dolgát sem tudta elvégezni.
Botrányos videó: Mással volt elfoglalva Gyöngyös-Budapest busz sofőrje vezetés közben
Néha az utat is figyelte.
Weisz Fanni lassan mindenórás - új pocakos fotót posztolt a modell
A volt szépségkirálynő ragyog a boldogságtól.
Súlyos döntést hozott meg a magyar zenészpár, meg kellett tenniük
A gyerek érdeke volt a legfontosabb szempont.
Kiadták a riasztást: Mutatjuk, mi tart Magyarország felé
A déli országrész kapja a legjavát.
Koltai Róbert őszinte vallomása: Nem felhőtlen minden pillanat
Hosszú idő után adott interjút.
Gyilkosság történt Dunaföldváron, egy 60 éves férfi rendezhetett vérfürdőt
Az áldozat nem halt meg azonnal.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.