belföld

Dömötör Csaba: Az emberéleteket és a munkahelyeket is meg kell védeni

A 2021-es év jelentős részét a koronavírus-járvány elleni küzdelem teszi majd ki, az emberéleteket és a munkahelyeket is meg kell védeni - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtöki videóüzenetében összefoglalva az év elején életbe lépő legfontosabb változásokat.

Dömötör Csaba a kormány hivatalos közösségi oldalán megosztott videóban kiemelte: 2021-től jelentősen bővülnek a család- és otthonteremtési támogatások.
Öt százalékra csökken a lakásépítés áfája, valamint elindul a lakásfelújítási program, amelynek az a lényege, hogy az állam átvállalja a lakásfelújítási kiadások felét, legfeljebb hárommillió forintig - mondta.

Hozzátette: a kormány arról is döntött, hogy meghosszabbítja a hitelmoratóriumot, így a családok és a vállalkozások július elsejéig élhetnek ezzel a lehetőséggel.
Ez sokak számára nagy segítség - hangsúlyozta az államtitkár.
Dömötör Csaba arról is beszélt, hogy 2021-ben tovább csökkennek az adók.
A kis- és közepes vállalkozások iparűzési adója január elsejétől megfeleződik, emellett folytatódik a bajba jutott ágazatokban a bértámogatási program - emelte ki.

A kormány fontos vállalásának nevezte, hogy visszaépítik a baloldal által korábban elvett 13. havi nyugdíjat. Ez a folyamat januárban megkezdődik - jelentette ki.

Kitért arra is, hogy 2021-ben elindul az elmúlt évtizedek legnagyobb orvosi béremelési programja.
Dömötör Csaba úgy fogalmazott: ha túl lesz a járványon Magyarország, akkor a kormány szeretne tovább menni a korábban megkezdett úton, több támogatást nyújtva a családoknak, a magyar vállalkozásoknak, a munkából élőknek és megerősíteni a biztonságot. A kormány ezekért a célokért dolgozik majd - húzta alá. Legyen 2021 járványtól kevésbé sújtott de találkozásokban gazdagabb év! - kívánta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

MTI

Címlapfotó: facebook/Dömötör Csaba

2020. december 31. 09:18
Orbán Viktor a Digitális Polgári Körök online felületén jelentette be, ki lesz Rákay Philip műsorvezetőtársa a szept...
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Egy újabb sokkoló felvétel került nyilvánosságra, amely gyomorforgatóan mutatja meg, hogyan működik a háborús gépeze...
Egy újabb sokkoló felvétel került nyilvánosságra, amely gyomorforgatóan mutatja meg, hogyan működik a háborús gépeze...
GYILKOSSÁG - Halálra késelte ismerősét egy brit férfi hétfőn hajnalban Budapesten, a hetedik kerületben. Szórakozni ...
Immáron 15. alkalommal telt meg a budapesti Józsefváros Szenes Iván tere. A legendás dalszövegíró, zeneszerző ezen a...
family
Divatikonok, sztárparádé, extravagáns és lenyűgöző kollekciók... ruhák minden mennyiségben! A Budapest Central Europ...
family