- fogalmazott. Az új keretköltségvetés már nyilvános tervezete szerint a mezőgazdaság költségvetési támogatásait az Európai Bizottság több mint 20 százalékkal akarja csökkenteni. Az pedig - mint kiemelte - nem válasz, hogy a tagállamok költsenek többet a mezőgazdaságra, hogyha akarnak.
Dömötör Csaba súlyosbító körülménynek nevezte, hogy miközben az Európai Bizottság kevesebb támogatást akar a gazdáknak adni, eközben elkezdi megnyitni az uniós piacokat az unión kívüli országok nagyvállalatai, köztük az ukrán mezőgazdasági nagyvállalatok, valamint a dél-amerikai Mercosur-országok nagyvállalatai előtt.
Bizalmatlansági indítvány
Az Európai Bizottság nem foglalkozik azzal, hogy mindez milyen hatással lesz az európai gazdák megélhetésére - hívta fel a figyelmet. A fideszes politikus súlyosbító körülménynek nevezte azt is, hogy a jövőben a támogatásokat még több bürokratikus feltételhez igazítanák.
Emlékeztetett: két héttel ezelőtt az EP a plenáris ülésén szavazott az Ursula von der Leyen uniós bizottsági elnök ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról.
A Partióták európai parlamenti pártcsoportja által benyújtott bizalmatlansági indítvány egyik oka az volt, hogy az uniós bizottság le akarja faragni az agrártámogatásokat.
Részt vesznek az agrártüntetésen
Dömötör Csaba elmondta, vannak olyan EP-képviselők, akik a szavazáson kiálltak Ursula von der Leyen mellett, azaz kiálltak a közös agrárpolitika lefaragása, csökkentése, leépítése mellett, most pedig szintén részt vesznek a keddi agrártüntetésen.