– Nagy a nyomás rajtunk, hogy adjunk több pénzt az orosz–ukrán háborúra, ez nem éppen a béke irányába mutat – fogalmazott. Hozzátette, emellett azt is el akarják érni, hogy a kormány fogadja el az új migrációs csomagot, ami nemcsak a migránsok szétosztásáról szólna, hanem arról is, hogy még a menekültkérelmek elbírálása előtt be kellene fogadnunk a bevándorlókat, annak minden következményével.
– Nem lehet eltúlozni ennek jelentőségét, ha tudjuk, Európában újabb terrortámadások történtek, és most már lövöldöznek is a déli határunknál – hangsúlyozta Dömötör Csaba.
Úgy folytatta, hogy a kérdések egy másik csoportja gazdasági természetű. – A kormánynak az az álláspontja, hogy a válság alatt ne a családok viseljék a terheket. Az extraprofitot felhalmozó vállalatoknak pedig ki kell venniük a részüket a teherviselésből – tette hozzá.
– Ennek ellenére Brüsszelből azt akarják elérni, hogy töröljük el a rezsitámogatást, a kamatstopot és az extraprofitadót is. Mi ezt nem akarjuk, mert óriási pluszkiadást jelentene a családoknak – emelte ki az államtitkár.
Dömötör Csaba elmondta azt is, arról is várják majd a véleményeket, hogy Brüsszelből úgy kérnek a kormánytól pluszpénzbefizetést, hogy közben a Magyarországnak járó pénzeket nem adták oda.
– A kérdéseket a következő napokban részletesen is bemutatják – mondta a politikus.