koronavírus

Die Welt: Magyarország az oltási kampány Európa-bajnoka

Magyarország az új típusú koronavírus elleni oltási kampány Európa-bajnoka - írta csütörtöki számában a Die Welt című német lap.

A beszámolóban kiemelték, hogy Magyarországon rendkívüli sebességre kapcsolták az oltási kampányt, és így az utóbbi két hét alatt az összes EU-tagállamot lehagyták. A lakosság 14 százaléka kapta meg legalább az első adagot a védőoltásból, míg például Németországban 9,4 százalék ez az arány. Magyarország már tavaly év végén kihúzódott az közös uniós vakcinabeszerzési folyamatból, és az EU-nál lekötött 19 millió adag oltóanyag mellett rendelt még hétmilliót Oroszországtól és Kínától, és ezek a szállítmányok jelenleg gyorsabban érkeznek, mint az EU-s megrendelések.

A Szputnyik V orosz oltóanyagot már az EU-s gyógyszerhatóság (EMA) is vizsgálja, de "Orbán Viktor magyar kormányfő mindenkinél gyorsabb volt". Lépését sok megfigyelő PR-húzásnak tartotta, de kiderült, hogy valójában "sikeres oltási stratégia" - fejtette ki a Die Welt. Ugyanakkor az oltási kampány gyors előrehaladásának okai közé tartozik az is, hogy Mexikó és Peru után Magyarországon a legmagasabb a fertőzöttek halálozási aránya az egész világon, az új fertőződések száma pedig az utóbbi két hét alatt robbanásszerűen emelkedett.

Ezért "az emberek már minden oltóanyagot elfogadnak, mindegy, honnan származik" - nyilatkozott a lapnak Falus András immunológus, a Semmelweis Egyetem kutatója, aki arról is szólt, hogy "a kórházak tele vannak". Fontos tényező az is, hogy szakítottak az eredeti oltási menetrenddel, mert a program a gyakorlatban nem működött. Erről Falus András a többi között azt mondta, hogy "káosz" alakult ki. Ugyancsak hozzájárul a kampány gyorsaságához az egyszerű és jól működő regisztrációs eljárás - tették hozzá a beszámolóban.

A Die Welt egyebek mellett arról is írt, hogy akár még gyorsabb is lehetne az oltási tempó, hiszen a leszállított oltóanyag 56 százalékát használták még csak fel, és 44 százalék a hűtőszekrényekben fekszik. Nem tudni, hogy sikerül-e tovább fokozni az ütemet, mindenesetre a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) optimista, számításaik szerint júliusig a teljes lakosságot beoltják.

MTI/A címlapfotó illusztráció/MTI

2021. március 11. 13:03
Azt is tudni, mekkora összegre számíthatnak az érintettek.
Portugália északi és középső részén újabb helyeken keletkeztek erdőtüzek a magas hőmérséklet és az erős szél miatt -...
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója határozott hangvételű Facebook-posztban utasította vissza Sándor Fe...
Nemzetközi összehasonlításban is kivételes intézkedéssorozatot vezet be idén ősszel és jövő év elején a kormány. A r...
A miniszterelnök azt is bejelentette: javaslatot tesz ma.
A magyar kormány januártól nyolc új gazdasági programot indít: megduplázza a családi adókedvezményt, kiterjeszti az ...
Horn Gábor pont annyira független elemző, mint amennyire a Telex és a 444 független média, ezt mondta Kocsis Máté, a...