Új botrány: Magyar Péter öccsét fizette az a cég, aminek vezérigazgatóként tízmilliós megbízásokat adott

Magyar Péter öccse fizetési listán volt a Diákhitel Zrt.-nek dolgozó PlanB Kft.-nél. Az utóbbi céget alaposan kitömte a baloldali politikus - írta az Origo

A KEHI-jelentésben szereplő Diákhitel Központ-szerződések által érintett egyik cég, a PlanB Magyarország Kft. – nagyjából egy évvel azelőtt, hogy szerződést kapott volna a Diákhitel Zrt.-től – Magyar Péter akkori feleségét, Varga Juditot készítette fel annak miniszteri kinevezése előtt.

Azonban úgy tűnik, még egy szálon kapcsolódott egymáshoz Magyar környezete és a PlanB, ugyanis a Media1.hu megtudta, hogy Magyar öccse, a médiapiacra nemrég médiaszolgáltatóként friss céggel megérkező Magyar Márton 2019 nyarától – tehát nagyjából akkortól, amikor a cég Varga Juditot felkészítette a miniszterséggel járó feladatokra – a PlanB-től kapott fizetést.

A KEHI szerint a PlanB drágán dolgozott: egy 40 oldalas – kétes minőségű – tanulmányt a Z-generációról 4 millió forintért készített el (ez 100 ezer forint/oldalt jelent), egy másik esetben pedig 4,4 milliót kért egy 18 diából álló előadásért. De a KEHI szerint egy faültetéssel kapcsolatos projektet is 14,8 millióért végzett el nagyjából 500 ezer forint helyett.

Magyar Márton, a Tisza Párt elnökének öccse 2019 nyarától dolgozott a PlanB-nek. Magyar Márton évekkel ezelőtt a Facebookon meg is adta munkahelyének 2019. augusztus elsejei kezdéssel a PlanB Magyarország Kft.-t, de ezt azóta onnan levette. Egy képernyőkép azonban még őrzi ennek nyomát.

Fotó: MTI/Purger Tamás

A Tisza Párt elismerte, hogy Magyar Péter testvére dolgozott a PlanB-nél. Azt írták, a kft. mintegy 6 hónapon át foglalkoztatta Magyar Mártont projektmenedzserként és ezért havi 300 ezer forint fizetést kapott. Magyar Márton a harmadik körös levélváltáskor végül elismerte, hogy dolgozott a PlanB-nek. Azt írta, hogy onnan a COVID járvány kezdete környékén távozott, maga mondott fel.

Magyar Márton néhány napja hozta létre új médiacégét, a Kontroll Média Szolgáltató Kft.-t, a Kontroll.hu főszerkesztőjének Tarr Pétert kérte fel.


Erős állítások

A múlt héten az Átlátszó.hu nyilvánosságra hozta csütörtökön azt a dokumentumot, amelyet a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) készített a Diákhitel Központ Zrt.-nél folytatott vizsgálatáról. A KEHI 2021 augusztusában súlyos megállapításokat tett, előtte jó ideje Magyar Péter vezette a Diákhitel Központot, írja a Magyar Nemzet. A lap összegyűjtötte a hivatal öt legerősebb megállapítását.


1. Többszörösen túlárazott szerződések

„A megrendelt kutatások, elemzések, tanulmányok díjazása több esetben nem állt arányban az ellenszolgáltatással” – fogalmazott a KEHI. Például prezentációkészítés 244 ezer forint/dia áron, vagy 14,8 millió forintos kifizetés egy valós értékén 500 ezer forintos szolgáltatásért. De ugyanilyenek voltak a 14,5 millió forintért és 12,4 millió forintért megrendelt kérdőíves felmérések, amelyek kétmillióért is megrendelhetőek lettek volna. Akadt emellett kampány-lebonyolítás 14,7 millió forintért, amiben két Facebook-bejegyzés született és a valós költség ennek a töredéke lehetett.


2. Kamu megbízások. Teljesen felesleges, fiktív szerződések

„Előfordul, hogy a megrendelt kutatások, elemzések triviális, az interneten számos helyen ingyenesen is elérhető megállapításra jutottak” – írták a KEHI-nél. Példaként hozható fel erre, hogy százezer forintot fizettek oldalanként olyan tanulmányért, amit az internetről másoltak.


3. Kamu ajánlatkérések. Valós verseny nem volt, eleve borítékolható volt a győztes

„Több esetben nem is volt valós verseny szerződéskötés előtt. Olyan cégeket kértek fel ajánlattételre, amelyek teljesítése eleve kétséges.” A KEHI felsorolt konkrét eseteket is, amikor az ajánlattételre felkért cégnek még csak honlapja sem volt, ajánlatot se nyújtottak be, láthatóan nem működő, referenciák nélküli társaságok voltak. A győztes vállalkozások között volt a Tisza Párttal ma is kapcsolatban lévő Trentin Balázs Lajoshoz köthető egyik társaság.


4. Magát nagyon jól fizette Magyar Péter

A vezérigazgató bére 2020-ban havonta 3,5 millió forint volt.


5. Nem a vállalat irányítása, hanem a kormányzati támogatások és intézkedések hozták az eredményt

A KEHI jelentéséből kiderült az is, hogy nem a menedzsment eredményes működése és a termékek népszerűsítése, hanem a járvány miatt bevezetett kormányzati támogatások és intézkedések, például a Diákhitel Plusz okozta a diákhitel-kihelyezés növekedését.

A jelentés elkészülte után félévvel Magyar Péter távozott a Diákhitel Zrt. éléről, a szerződések ügyében pedig nyomozás zajlik.

2024. október 08. 11:47
Kiderült, hogy milyen tákolmányt használt fegyverként a solymári bankrabló
Töltött fegyverre hivatkozott, de csak egy markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött az a férfi, aki megpróbált kira...
Fényre vonszolták a 94 éves asszonyt, hogy jobban lássák a szexuális erőszakhoz
94 éves idős asszonyt erőszakoltak és öltek meg, életük végéig börtönben maradnak a hegymegi gyilkosok. A testvérpár...
Ismét elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását, de megvan az új időpont
Ismét elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását, a misszió leghamarabb június 22-én indulhat.
Elfogták a solymári bankrablót
Elfogták a férfit, aki ki akart rabolni egy bankot Solymáron.
Poénból belöktek a medencébe egy férfit, kitört a nyaka
Rémálommá vált a nyaralás.
Nem leszek céltábla!
Állandóan nassolt, még éjszaka is evett, így nem volt nehéz kivívnia a legkövérebb magyar tininek járó, nem éppen hí...
family
Kiderült, hogy hol adták fel a 250 millió eurót érő nyertes lottót
Egy Írországban föladott szelvény tulajdonosa 250 millió eurót (mintegy 101 milliárd forint) nyert a kedden az EuroM...
Hívd a tűzoltókat!
Kitört a pánik, megint tűz ütött ki a visegrádi hotelben. Abban a szállodában, ami tavaly teljesen leégett. Legalább...
family
Jobb lett volna, ha meghalok!
Mélypontok, öngyilkos gondolatok és rettenetes fájdalom. A Jókai utcai házomlásban megsérült balerina Tóth Nikolett ...
family
Itt a nyár, dobd le a textilt!
Falatnyi fürdőruha, tökéletes formák, bomba testek, itt a forróság, beindult a nyár, ledobták a sztárok a textilt! B...
family

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.