Deutsch Tamás: vissza kell szorítani a dollárbaloldalt

Vissza kell szorítani "a dollárbaloldal európai parlamenti (EP-)reprezentációját", és az EP-választáson Magyarországon kizárólag olyan képviselőket kell választani, akik Brüsszelben is a magyar érdekek mellett állnak ki - mondta a Fidesz EP-frakcióvezetője pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Deutsch Tamás kiemelte, azzal, hogy Hajnal Miklós, a Momentum országgyűlési képviselője beismerte: pártja uniós parlamenti képviselői, Donáth Anna és Cseh Katalin minden erejükkel azon dolgoztak, hogy megakadályozzák az uniós pénzek Magyarországra érkezését, "teljes a lelepleződés a dollárbaloldalon".

A Fidesz politikusa szerint világossá vált: nyilvánvaló hazugság és valótlanság, hogy Magyarországon bármiféle jogállamisági probléma lenne, amire hivatkozva felfüggesztették az országnak járó uniós források kifizetését.

Mint mondta, az érintettek ismerik be, hogy "nincsnek jogi kérdések, csupán jogi köntösbe öltöztetett politikai támadások vannak", és ezek anyagát a dollárbaloldal képviselői szállították.


Deutsch Tamás hozzátette: ezért kezdeményezte az Országgyűlés európai ügyek bizottsága rendkívüli ülésének összehívását, hogy áttekintsék, milyen lépéseket lehet tenni a Magyarországgal szembeni rosszindulatú, magyar EP-képviselők által indított politikai támadások elhárítása érdekében.

A Fidesz EP-képviselőcsoportjának vezetője beszélt arról is: bízik abban, hogy az EP-választáson jelentős jobboldali előretörés lesz, és a mainál jóval nagyobb mandátumlétszámból olyan politikai architektúra jön létre - akár egy nagy, egységes jobboldali frakcióval -, amely gyökeresen és nagyon jelentős mértékben át tudja alakítani az európai politika működését.

Ez nem arról fog majd szólni, hogy a brüsszeli intézmények hogyan támadják a tagállamokat, hanem arról, hogyan tudják az egymással együttműködő szuverén nemzetállamok közös fellépését jól megszervezni - fogalmazott Deutsch Tamás.

MTI/A fotó illusztráció (MTI)

2024. március 08. 10:18
Újabb halálos áldozatai vannak a dél-koreai erdőtüzeknek
Már legalább 23-an meghaltak.
20 métert zuhant az éjszaka közepén Dániel, belehalt sérüléseibe
Másodszor már nem sikerült újraéleszteni.
Szörnyű tragédia, munkagép nyomott agyon egy munkást az M3-ason - fotókkal
Életét már nem tudták megmenteni.
Félbeszakadt egy magyar esküvő, összeesett az oltár előtt a menyasszony
Azonnal mentőt hívtak az arához.
Tehenek öltek meg egy 72 éves nagypapát, kínok kínját élte át
Felöklelték, taposták és a levegőbe repítették.
Kádár L. Gellért: A Hunyadi legizgalmasabb részei még csak most következnek
Rekordokat dönt a sorozat, milliók rajonganak érte.
Rossz hír a magyar autósoknak: Fordulat áll be csütörtöktől a benzinkutakon
Jobb, ha tud róla.
Tengeralattjárón foglaltak le 6,5 tonna kokaint az Azori-szigeteknél
Mintegy 6,5 tonna kokaint foglaltak le a portugál hatóságok az Azori-szigetek partjainál, az Atlanti-óceánon egy ten...
Varga-Bajusz Veronika: már 17 ezren igényelték a munkáshitelt
agyon népszerű a munkáshitel, már mintegy 17 ezren igényelték, közülük 13 ezer kérelmezőnek folyósították is az indu...
Megrendítő diagnózist kapott a magyar rapper, az összeomlás szélére került
Könnyek között fogadta az orvosi vizsgálatok eredményét.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.