Deutsch Tamás: győzelemre készülünk

Győzelemre készülnek a június 9-i európai parlamenti választáson és alázattal fordulnak az előttük álló feladatokhoz - mondta a Fidesz európai parlamenti (EP) listavezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Deutsch Tamás kijelentette: győztes csapatot akart a Fidesz országos elnöksége összeállítani az EP-válaszásra. Hozzátette: a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) EP-listájának az összeállítása abból az elgondolásból indult ki, hogy az előttük álló EP-ciklus talán a legnehezebb, a legkeményebb lesz.

Mint mondta, már most látható, hogy az elmúlt időszak "rendkívül durva politikai zsarolásai" ellenére még soha annyi "brutális erejű támadás" nem érte Magyarországot és a magyar szuverenitást, mint amire az elkövetkező években számítani lehet.

Emiatt egy olyan EP-delegáció összeállítására volt szükség, amelyik valóra tudja váltani, hogy az ötödik EP-választásokon is a Fidesz és a KDNP csapata győz, és az azt követő ötéves ciklusban képes "harcosan" szembeszállni a támadásokkal és megvédeni a magyar szuverenitást - mondta.

Deutsch Tamás az interjúban kiemelte: a Fidesz és a KDNP listája nemzeti lista, hiszen - mint mondta - a Kárpát-medencei magyarság határokon átívelő újraegyesítése kapcsán "nem a levegőbe beszélnek".

Hangsúlyozta, azon két határon túli magyar nemzeti közösség esetében, akik nem európai uniós tagországban élnek, különös jelentősége van annak, hogy a Fidesz-KDNP listáján a vajdasági és a kárpátaljai magyarság képviselője is ott lehet az európai döntéshozatalnál.

Hozzátette: különös fontos ez most, amikor "lendületet kell adni a Nyugat-Balkán és azon belül is Szerbia uniós csatlakozásának", emellett az ukrajnai háború miatt nagy jelentősége van annak, hogy a kárpátaljai magyarság képviselője ott lehet az Európai Parlamentben.

A rádióinterjúban Deutsch Tamás arról is beszélt, hogy "az európai agrárgazdaságot támadó brüsszeli politikával szemben a nyugat-európai gazdák már fellázadtak", és győzelem esetén a gazdák érdekeinek képviselete ugyancsak egy hangsúlyos ügye lesz az előttük álló öt esztendőnek.

Elmondta: hónapok óta arról szól az "európai fősodor", hogy jelentős "jobboldali, szuverenista megerősödés" várható a júniusi EP-választásokon.

Deutsch Tamás szerint kedvező választási eredmény és a potenciális partnerek együttműködési készségének megléte esetén van esély arra, hogy egy "nagy, akár egységes jobboldali, konzervatív, szuverenista frakció jöhet létre az EP-ben a Fidesz és a KDNP részvételével".

A fotó illusztráció: Facebook/Deutsch Tamás hivatalos oldala

Egy ilyen frakció gyökeresen átrendezheti az Európai Unió (EU) politikai térképét, így jó esély van a jobboldali megerősödésre, mely Magyarország számára is mozgástérbővítő

- mondta.

Ursula von der Leyen esetleges újraválasztásáról Deutsch Tamás úgy fogalmazott: szinte kizártnak látja az egyetértés lehetőségét a huszonhét állam és kormányfő között abban, hogy az Európai Bizottság jelenlegi elnökét egyhangúlag támogassák.

Deutsch Tamás elmondta, a jövő heti brüsszeli plenáris ülésen a mostani EP-ciklus "megszámlálhatatlanadik" magyar vitája várható, ahol "az európai baloldal, a magyar dollárbaloldal már megint Magyarországot veszi terítékre az Európai Parlamentben". Hozzátette: "a koreográfia ugyanaz, jól ismert hazugságokra, rágalmakra, mesterkélt ürügyekre építő megfogalmazások", melyekkel támadják Magyarországot és a magyar embereket.

Hozzátette, az igazi ok azonban világos, hiszen épp a jövő héten dönt az EP a "mini plenáris ülésén" az EU új migrációs paktumáról, mely jogszabályegyüttes lényegében "zöld lámpát enged" az Európa felé áramló illegális bevándorlásnak.

Ezt a "migrációpárti jogszabálytervezetet mi, magyarok soha nem támogattuk, hát ezért büntetnek minket megint egy újabb vitával" - emelte ki. Rámutatott, jövő héten és az utolsó "rendes" április végi plenáris ülésen számtalan "háborúpárti, az ukrajnai háborút eszkaláló, kiszélesíteni akaró" javaslatot tárgyal az EP.

Hangsúlyozta, a magyar álláspont ismert: "egy békepárti álláspontot képviselünk, az azonnali fegyverszünetet, a béketárgyalások megkezdését". Ez ugyancsak kiváltja a brüsszeli bürokrácia "háborúpárti" tagjainak ellenérzését - tette hozzá.

"Bármekkora is a támadás, bármilyen erős is a zsarolás, ami Brüsszelből minket ér, mi nem változtatunk az álláspontunkon" - jelentette ki az MTI közleménye szerint Deutsch Tamás a Vasárnapi Újság című műsorban.

2024. április 07. 12:52
Vizsgálat indult három magyar rendőr ellen egy kegyetlen gyilkosság miatt
Belső vizsgálatot indított a rendőrség egy Budapesten meggyilkolt nő korábban elutasított feljelentése miatt. A kétg...
Megölte barátnőjét a rocksztár, mobiltelefon rögzítette a gyilkosságot
A zenész hiába igyekezett elrejteni a nyomokat, mégis lebukott.
Hogyan lett két gigantikus kanyon a Holdon? Itt a magyarázat
Több milliárd évvel ezelőtt alakultak ki, egy új kutatás pedig most felfedte a történetét.
Megvan a tökéletes főtt tojás receptje, tudományosan megállapították
A tökéletes főtt tojás bársonyos sárgája puha, szilárd fehérrel párosul – állítják az amerikai tudósok.
Holtan találták meg az eltűnt 11 éves kislányt az erdőben
Nem messze az otthonától gyilkolták meg.
Hatalmas show és Trump a Super Bowl-on
Rekordnézettségre, több mint 120 millió nézőre számítanak a szervezők az idei Super Bowl-on. Az amerikai futball-lig...
21-szer ítélték el a 20 éves fiút, most újra szabad lábon van
A hosszú bűnlajstrom ellenére a bíróság megint adott neki egy új esélyt.
Alig esett hó, most mégis szánkózhatnak
Szánkóztak, hógolyóztak, hóembert építettek, sőt még síelni is tanultak a gyerekek Szolnokon. A Várkonyi téren ugyan...
Drágul a virág, már készülnek a rohamra
Ecuadori vagy kolumbiai vörös rózsát, szív alakú bonbont, plüssmacit, sőt van, aki wellness hétvégét ajándékoz majd ...
Tolatott az autópályán a hibája miatt
Rossz helyen hajtott ki az autópályáról, ezért egyszerűen visszatolatott egy sofőr az M3-ason, az életveszélyes manő...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.