Deutsch Tamás: az EU durván korlátozná a szólásszabadságot

Az Európai Unió (EU) a jogalkotás eszközével élve a véleménynyilvánítás és a szólásszabadság radikális, durva korlátozása érdekében lép fel - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány Szólásszabadság című konferenciáján kedden Budapesten.

A Várkert Bazárban tartott rendezvényen a politikus elmondta, hogy az EU több területen is "kötelező magatartás szabályokat" akar bevezetni. Elfogadtak egyebek között egy uniós médiaszabályozásra vonatkozó jogszabályt, ami tagállami, sőt alapvető uniós rendelkezéseket is nyíltan megsértő előírásokat tartalmaz - magyarázta.

Rámutatott, az unió alapszerződése egyértelműen kimondja, hogy a tömegtájékoztatás szabályozása tagállami, nemzetállami hatáskör, az új uniós szabály mégis kötelező előírásokat fogalmaz meg a tömegtájékoztatásban dolgozók szerkesztői munkájára vonatkozóan. Mint mondta, a szóban forgó törvény létrehoz egy uniós hatóságot is, ami kötelező érvényű döntéseket hozhat a tömegtájékoztatás működését illetően, így az EU lépéseket tehet a kifogásolt tartalommal kapcsolatban.

Egy másik előterjesztés felvenné az uniós bűncselekmények közé és kiterjesztené a gyűlöletbeszéd fogalmát - folytatta a képviselő, kiemelve: a szabály "a genderideológiai őrülettel kapcsolatos kritikus megnyilatkozásokat" is uniós gyűlöletbeszédnek nyilvánítaná. Így például a magyar alaptörvény azon rendelkezése, hogy "az anya nő, az apa férfi", gyűlöletkeltésre alkalmas kinyilatkoztatás lehet.

Deutsch Tamás közölte: az EU a "neki nem tetsző" vélemények kiiktatása érdekében átalakítaná a politikai reklámokra vonatkozó szabályozást is. Az új jogszabály azt a "faék egyszerűségű" célt tűzte ki, hogy pontosan megmondják, miről beszélhetnek a pártok egy politikai kampányban.

A fotó illusztráció (MTI)

A kormánypárti politikus beszámolója szerint "az asztalon fekszik" az európai pártokról, azok finanszírozásáról szóló jogszabály módosítása is. Ez arról szól, hogy a páneurópai, vagyis nemzetállamokat átívelő szervezettel működő politikai pártoknak írásos garanciát kell adniuk arról, hogy minden tagpártjuk elismeri a jogszabályban előírt uniós alapértéket. A garanciák betartását hatóság is ellenőrzi, amely korlátozhatja a pártok működését, sőt akár az európai parlamenti választásokon való indulásukat is - jegyezte meg.

Deutsch Tamás szavai szerint a véleményszabadság elleni támadás nem negatív utópia, és nem tervezet, hanem létező, rémisztő valóság. A normaalkotás megtörtént, az említett rendelkezések hónapokon belül, vagy legkésőbb egy-két éven belül hatályba léphetnek valamennyi uniós tagországban, jogi és pénzügyi szankciókkal büntetve az eltérő véleményeket - hangoztatta.

"A feladatunk nem kevesebb, mint megérteni azt, hogy ha a személyes, közösségi, nemzeti és európai szabadságunkat támadás éri, akkor az ellen küzdeni kell" - jelentette ki a képviselő, hozzátéve: a támadások elhárítása "szabadságküzdelem."

Deutsch Tamás beszélt arról is: "minket az különböztet meg a nyugat-európaiaktól, hogy éltünk olyan rendszerben, ami tényleg diktatúra volt, ami nemcsak a véleményt, hanem a véleménymondót akarta kiiktatni." "Mi pontosan tudjuk, mit jelent küzdeni a szabadságért" - hangsúlyozta.

A képviselő szavai szerint a szabadság valahol ott kezdődik, "amikor nemcsak megengedik, hogy szeressen a hozzám közel állókat, szeressem a hazámat vagy megvalljam az istenfélő gondolataimat, hanem szabadon beszélhetünk is minderről."

Hangsúlyozta továbbá: kizárólag joguralom mentén, jogállami technokráciával nincs jogállamiság.


Fűrész Gábor, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elnöke azt emelte ki: ma már a széles nyilvánosságban senki nem vitatja, hogy a cenzúra része a mindennapjainknak.

"Nemrég a brüsszeli döntéshozók jogalkotásba kezdtek, ám nem elsősorban az európai választópolgárok szólás- és véleményszabadságát védik, nem rendet tesznek, hanem saját cenzúrarendszert építenek ki" - magyarázta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az utóbbi években az internet vált az elsődleges hírforrássá, ott zajlik a közélet, ezért fontos a véleményszabadság korlátozása az interneten a "megbízható NGO-hálózatok" közreműködésével.

A gyűlöletbeszéd kategóriájának kitágítása kapcsán az elnök megjegyezve: mára oda jutottunk, hogy a politikai vélemények széles spektruma, a szatíra, a mémek, a humor, "sőt gyakorlatilag bármi" gyűlöletbeszédnek minősíthető, ami "pszichológiai sérelmet okoz egy identitáscsoportnak, vagy a csoport egy tagjának."

Fűrész Gábor azt mondta, a véleményszabadság elleni támadás két szinten zajlik, az állampolgárok és a nemzetállamok szintjén.

"Mi a véleményszabadságot nagyra becsüljük itt, Közép-Európában - jelentette ki, hozzátéve: "büszkének kell lennünk" arra, hogy olyan országban élhetünk, ahol a véleményszabadságnak még komoly politikai következményei lehetnek.


Lánczi András filozófus, politikatudós úgy fogalmazott: ma nagyon sok támadás éri a szólásszabadságot, "nemcsak baloldalon, hanem jobboldalon is."

Ennek a fő oka, hogy a modern baloldali liberális progresszivizmus radikális stációban van - mondta, hozzátéve: a progresszívok radikalizálták az egyenlőséget és magukhoz ragadták a jogot, hogy például az emberi jogokat más jogok oltárán feláldozzák a progresszió érdekében.

"A progresszió nem az igazságkeresés eszköze. Megpróbál elnyomni minden más gondolatot" - magyarázta Lánczi András. Hozzátette: a szólásszabadság legfőbb ellensége az ideológia alapú modern gondolkodás, amelyet nem érdekel az igazság.

MTI/Fotók: MTI/Balogh Zoltán

2024. február 20. 13:52
Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
Öten meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban - jelentette a helyi mentőszol...
Limában többen megsérültek földrengés miatt
A perui fővárost, Limát és környékét megrázó 6,1-es erősségű földrengés egy embert megölt és 36-ot megsebesített, fö...
Villámcsapás miatt életét vesztette három túrázó Ausztriában
Villámcsapás miatt életét vesztette vasárnap három hegyi túrázó Ausztriában - adta hírül az MTI.
Életfogytiglanra ítéltek Németországban egy szíriai orvost háborús bűntettek miatt
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek hétfőn Németországban egy szíriai orvost, aki hazájában kínzásokban és hábo...
Brutális hatással lehet a magyarokra Brüsszel terve
Jelenleg Brüsszel használja fegyverként az energiát a tagállamok, például Magyarország és Szlovákia ellen.
Robbanásveszélyes droglabort találtak egy budapesti bérházban
Egy erzsébetvárosi bérházban "kotyvasztott" amfetamint egy férfi, amikor a rendőrök rajtaütöttek; a lakásba a helysz...
Koncz Zsófia: a gyermekeket nevelő családok költségvetése lesz a 2026-os büdzsé
A gyermekeket nevelő családok költségvetése lesz a 2026-os büdzsé, amelyről kedden szavaz az Országgyűlés - közölte ...
„Kedvenc csajszimmal” - Tóth Gabi bepillantást ad a Megasztár kulisszatitkaiba
Ősztől jön a show, de már most mindenki erről beszél.
Sírt a 2 hetes baba, brutális, amit a nő tett vele Szombathelyen
Idegesítette újszülött csecsemőjének a sírása, ezért az anya majdnem megölte kislányát Szombathelyen. A Tények infor...
Szijjártó: a mai bizonytalanságban elfogadhatatlan a von der Leyen-Zelenszkij-terv átnyomása
A jelenlegi bizonytalan nemzetközi környezetben teljesen elfogadhatatlan lenne az Európai Bizottságot vezető Ursula ...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.