Deutsch Tamás: A törvények mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak

A mentelmi jog nem azért van, hogy bárki is elkerülje a köztörvényes bűncselekmények alól való felelősségre vonást. Deutsch Tamás szerint a törvényeknek mindenkire vonatkozni kell, így Magyar Péterre is.

Csütörtökön kezdi Magyar Péter mentelmi ügyének tárgyalását az Európai Parlament Jogi Bizottsága. Erről írt közösségi oldalán Deutsch Tamás. Az Európai Parlament képviselője hozzátette: Az ügyészség lopás bűncselekménye miatt kérte a Tisza Párt elnöke mentelmi jogának felfüggesztését.

Az ügyben folyó nyomozás során felderített, illetve az eddig napvilágra került információk alapján, Magyar Péter 2024. június 21-én hajnalban ittas állapotban egy budapesti szórakozóhelyen mulatott, megbotránkoztatóan viselkedett, amiért a szórakozóhely biztonsági őrei fojtófogással voltak kénytelenek kivezetni – folytatta az EP-képviselő.

A szórakozóhelyen mások mellett a büntetőügy sértettje is a mobiltelefonjával videóra vette a képviselőt. Miután Magyar Péter és egyik társa észrevette, hogy a sértett felvételeket készít, szóváltásba keveredtek vele. A vita során Magyar Péter hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont és azt zsebre tette. A telefont a sértett többszöri kérésére sem adta vissza, letagadta, hogy az nála lenne. Miután a szórakozóhelyről kivezették, a Duna felé indult, őt többen, köztük a sértett, követték.

A képviselő lesétált közvetlenül a vízpartra és a telefont szándékosan a Dunába ejtette. Az ügyészség szerint ez a magatartás a lopás bűncselekménye törvényi tényállásának a megvalósítására alkalmas – írja bejegyzésében Deutsch Tamás.

Magyar Péter, aki korábban éppen a mentelmi jog eltörlése mellett kampányolt, tavaly ősszel az ügyészségi indítványra reagálva bejelentette, hogy nem fog lemondani a mentelmi jogáról. Így annak felfüggesztéséről az Európai Parlamentnek kell döntenie

 – húzta alá Deutsch Tamás.

Deutsch Tamás szerint mindenkire vonatkoznia kell a törvényeknek

A Tisza Párt elnöke azóta is mindenáron el akarja kerülni az általa elkövetett köztörvényes bűncselekmény miatti felelősségre vonást. Ezért minden rendelkezésére álló eszközzel azon ügyeskedik, hogy az EP-ben a lehető legtovább elhúzódjon a mentelmi ügyének tárgyalása és a mentelmi joga mögé bújva el tudja kerülni a büntetőjogi felelősségre vonást.

Magyar úr, a törvények mindenkire, így önre is vonatkoznak

– zárta sorait az EP-képviselő.

Forrás: Magyar Nemzet / Borítókép: MTI/ Bodnár Boglárka

2025. január 23. 10:50
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Lovaskocsival mehetnek városnézésre, fürdőzhetnek és még freestyle-bemutatót is láthattak a résztvevők az idei Lengy...
Megvesztegethető embernek nevezte Ruszin-Szendi Romuluszt a volt barátja és helyettese - erről a Ripost számolt be. ...
Gúnyt űzött Charlie Kirk meggyilkolásából Márki-Zay Péter. Egy videóban viccelődött a jobboldali, amerikai influensz...
Csendes, sokat videojátékozik és feltehetőleg szélsőbaloldali nézeteket vall - ez derült ki eddig Charlie Kirk jobbo...