December 11-től új menetrendet vezet be a MÁV-Start, a Volánbusz és a HÉV

December 11-én lép hatályba a MÁV-Volán-csoport új, 2022/2023-as vasúti és autóbusz-menetrendje - közölte a közlekedési társaság szombaton.

2022. november 13. 08:17

A tájékoztatás szerint a vasútvonalak csaknem harmadát érintik a menetrendi vagy a tarifális fejlesztések, az utasok kényelmét pedig a várhatóan a jövő év elejére teljessé váló 40 darabos KISS motorvonatflotta és a Volánbusz 2018 óta több mint 1800 új járművel bővülő autóbuszflottája is szolgálja.

A legfőbb újdonságok az észak-pesti elővárosi térségben élők utazását könnyítik meg, amelyet a hatvani vonal felújítása, valamint a Kőbánya felső állomás és a Keleti pályaudvar között megépített harmadik vágány tesz lehetővé - emelték ki. Közleményében a MÁV-Volán-csoport idézi Vitézy Dávidot, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkárát, aki elmondta: a megnövekedett energiaárak mellett is biztosítja és biztosítani fogja a kormány a közszolgáltatásokat, hogy Magyarországon az emberek számára továbbra is kiszámítható, megbízható legyen a közösségi közlekedés.


Az államtitkár kifejtette: egységes, összehangolt szolgáltatást szeretnének vasúton, autóbuszon minden utas számára. Ezt szolgálják a menetrendi fejlesztések idén, amelyek a budapesti elővárosi vonatokat, az összes főbb InterCityt és az ország számos régióját érintik.

A közlemény szerint a járványhelyzet okozta 20-30 százalékos visszaesés után az utasszámok már közelítenek a 2019 első kilenc hónapjának adataihoz. Akkor közel 103 millióan választották a vasúti utazást, míg idén szeptember végéig 96 millióan utaztak vonattal belföldön. A távolsági közlekedésben már meg is haladta az utasszám a járvány előtti mértéket, 11,5 millió utas utazott a MÁV-Start távolsági járatain idén január és szeptember között, többen mint 2019-ben.

Decembertől változik a Volánbusz menetrendje is. Az ország számos térségében a vasúti menetrend változásához kapcsolódóan vagy a helyiek igényei szerint bővül a buszos szolgáltatás. Módosul a ráhordó autóbuszjáratok közlekedése, új vasúti csatlakozások jönnek létre - jelezte a MÁV-Volán-csoport.

Forrás: MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Gyomorbaj? Sietve hágta át a létező összes szabályt a 10-es út fenegyereke
A sofőr ámokfutását egy fedélzeti kamera rögzítette.
Meghan Markle-nek megtiltották, hogy szakemberhez forduljon
Korábban sokkolta a közvéleményt, mikor öngyilkos gondolatairól beszélt, most elmondta, miért tette. 
Különös fotók készültek a Mecsekben, több méteresre nőttek az óriási árnyak
A látvány leírhatatlan.
Börtönre ítélték Lagzi Lajcsit
Nem ússza meg a börtönt Galambos Lajos! Az ország trombitása hét éven át bizonygatta az igazát, de hiába. A zenész m...
Rekordot dönt Demjén Ferenc
Rekordot dönt a 75 éves rocklegenda! Demjén Ferenc az egyetlen olyan magyar előadó, aki huszonötödszörre tölti meg a...
Van, amiért mindenét feladná
Újfent óriási a tét esténként a TV2-n, hiszen a Szerencsekerék új évadában, ahogy az eddigiekben is, milliókat vihet...
„Majdnem belehaltam”
Jó ideje kerüli a nyilvánosságot. Azt mondja, azért, mert nem szeretne minden nap a címlapokon szerepelni. Ám velünk...
Egyre nagyobb a feszültség a Farmon
Egyre hangosabbak a veszekedések a Farm VIP harmadik évadában. A játék végének közeledtével egyre több a feszültség....
A Nagy Ő exkluzív
Először állt a nyilvánosság elé a Nagy Ő szerelmes párja. Amióta Árpa Attila hosszas keresgélés után végül Timit vál...
Pénzért, szexért gyógyított az ál-Jézus
Ál-Jézus csalta ágyba gyanútlan áldozatait Zala-megyében. Nem elég, hogy sokan a testükkel fizettek az idős sarlatán...
Torokszorító produkciókkal folytatódik a Csináljuk a fesztivált!
Díjat kapott Kudlik Júlia
Messit egy transzvesztita prostituáltból lett politikus ki akarja tiltani Mexikóból
Reszkessetek, betörők: Kevin csak karácsonykor gyűlölte a családját, az őt játszó Macauley Culkin azóta is
Egy magyar topmodelltől kapott segítséget a saját mellét nyalogató Madonna