Debreceni Ünnepi Játékok: a zenés színház ünnepe lesz az idei fesztivál

Idén nyáron második alkalommal rendezi meg az ötéves Coopera a Debreceni Ünnepi Játékokat július 31. és augusztus 15. között, a fesztivál középpontjában a zene, a színház és az opera áll, de lesznek irodalmi és dokumentumfilmes estek is - közölték a szervezők az MTI-vel.

2022. június 25. 16:12

A 16 napos fesztivált a város ikonikus helyszínein, a Kossuth téren, a nagyerdei szabadtéri színpadon rendezik meg, de új színterek is lesznek: a Csokonai Irodalmi Laborban az irodalmi estek kapnak helyet, valamint dokumentumfilmeket vetítenek, a Kodály zeneiskolában pedig bel canto mesterkurzust tartanak a Debreceni Ünnepi Játékok részeként, főként szakmai támogatást igénylő operaénekesek számára. A kurzus mestere Ramón Vargas világhírű tenor, a bécsi Zeneakadémia oktatója lesz - áll a közleményben.

Az idei ünnepi játékokat július 31-én Mozart A varázsfuvola című operájával nyitja meg a Csokonai Színház társulata Gemza Péter rendezésében. Augusztus 2-án ugyancsak a Nagyerdőben a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, valamint a Magyar Örökség-díjas Pál István Szalonna és Bandája lép fel majd vendégeivel.

Augusztus 8-án a Kossuth tér is bekapcsolódik a programsorozatba: Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi 30. jubileumát ünneplő - Szűz Mária történetét elmesélő - Mária evangéliuma című rockoperája a LantArt Produkció új előadásában a műfaj kiváló énekeseinek és alkotóinak közreműködésével valósul meg Juronics Tamás rendezésében, a Szegedi Kortárs Balett táncművészeivel és a Győri Nemzeti Színház zenekarának és énekkarának közreműködésével. Egy nappal később a Magyarok Hollywoodban című esten magyar és magyar származású hollywoodi filmesek leghíresebb műveit idézi fel a Kodály Filharmonikusok koncertshow-ja. A zenekart Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen főzeneigazgatója vezényli.

A fotó illusztráció: facebook.com/debreceniunnepijatekok

A szervezők közlése szerint a Debreceni Ünnepi Játékokon idén két, saját műfajában világszerte ismert művész látványos gálával ünnepli születésnapját. Augusztus 10-én Rost Andrea Kossuth-, Prima Primissima és Liszt Ferenc-díjas operaénekes lesz a város vendége. A Kerek világ születésnapi gálakoncerten több zenei műfajban - az opera mellett népzene, világzene, klezmer, jazz - is megmutatja magát. Augusztus 11-én a magyar operett gyöngyszemeitől lesz hangos a Nagyerdő, ahol a Kossuth-díjas Oszvald Marika ünnepli születésnapját. Az Oszvald Marika - operettgálán a legnagyobb slágereket énekli, és közös történeteket elevenít fel Fischl Mónika, Kalocsai Zsuzsa, Szendy Szilvi, Csere László, Laki Péter, Peller Károly és Vadász Zsolt társaságában.

A születésnapjukat ünneplők koncertjei után egy másik jeles évfordulóról emlékezik meg a fesztivál: a Coopera ünnepi gálakoncerttel tiszteleg a magyar zene meghatározó alakja, Kodály Zoltán előtt születésének 140. évfordulója alkalmából. Augusztus 13-án a Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy című összművészeti gálakoncert feleleveníti a zeneszerző életművének fontos állomásait és műveit. A Novák Péter rendező-koreográfus kreatív ötletei alapján életre hívott gálaesten olyan neves szólisták mellett, mint Mester Viktória, Balczó Péter és Kendi Lajos, közreműködik a Kodály Filharmonikusok, a Kodály Kórus, a Lautitia Gyermekkar és a Debreceni Hajdú Táncegyüttes.

A Debreceni Ünnepi Játékok zárásaként egy igazi klasszikus zenei csemegével várják a nagyközönséget a Kossuth térre. Augusztus 15-én, a Klasszikusok Éjszakáján a Somogyi-Tóth Dániel által vezényelt Kodály Filharmonikusok Debrecen ad koncertet Ramón Vargas operaénekessel közösen. A hangverseny első részében elhangzik Antonín Dvorák IX. (Újvilág) szimfóniája, majd a műsor második felében az operairodalom legnépszerűbb tenoráriáit hallhatja a közönség - írták a szervezők.

Mentálisan beteg lehet az eltűnt anyuka
Egyre több a megválaszolatlan kérdés az eltűnt kétgyerekes anyuka körül. A 49 éves inárcsi asszonyt másfél hete kere...
Gyerekek melóban
Fakanalat és seprűt ragadtak a sztármamik csemetéi. Szigorúan befogják a kicsiket a házimunkába. Konkoly Ági például...
Dua Lipát várják a legjobban a Szigeten
A kaputól a pultokig, a pultoktól pedig a kempingig kísértük a Sziget Fesztivál első napjának látogatóit, megnéztük ...
Száz kilókat nyom fekve a világbajnok nő
Férfiakat megszégyenítő módon edzenek, több mint száz kilót is képesek kinyomni azok a sportolónők, akik a Fekvenyom...
Egy szépségkirálynő élete a szülés után
Mérföldkőhöz érkezett a gyönyörű szépségkirálynő élete, anyuka lett Kocsis Korinna. A fiatal sztármami Facebook csop...
Felrobbant a Korda bomba!
Kétszer kellett eljátszani a legnagyobb slágerüket, rajongóik annyira őrületes hangulatba kerültek Korda György és B...
Meghalt a félreértés miatt megvert gávavencsellői férfi
Meghalt az a gávavencsellői férfi, akit egy kocsmában minden ok nélkül félholtra vert egy ismerőse.
Tények teljes adás, 2022. augusztus 11., csütörtök
DRÁMA - Meghalt egy ötéves gyerek Zalaegerszegen, miután rádőlt egy targonca. Az apja mellett ült a gépen, amikor eg...
Felforrósodott a hangulat az idősek otthonában, a sokat látott 106 éves ünnepelt is zavarba jött
Huncut meglepetést kapott a 106 éves dédnagymama, miután azzal viccelődött, hogy egy chippendale meglephetné. A tréf...
Már első nap teltház a Szigeten
Külön jégkádat kért az öltözőjébe a fellépése előtt Dua Lipa. A brit énekesnő szerda este megtöltötte a Nagyszínpad ...