Chilében két fiatal megtámadásért 20 év börtönre ítéltek négy nyugalmazott katonát

A chilei legfelsőbb bíróság pénteken 20 év börtönbüntetésre ítélt négy nyugalmazott katonát két chilei fiatal megtámadásáért a Quemados (a megégetettek) ügyben. 

Az eset 1986. július 2-án, az Augusto Pinochet katonai rendszere elleni nemzetközi tiltakozások hátterében történt. Ezen a napon egy katonai járőr őrizetbe vett, megvert, benzinnel leöntött és felgyújtott két chilei fiatalt.

A 18 éves Carmen Gloria Quintana egyetemi hallgató túlélte a súlyos sérüléseket, nem úgy, mint Rodrigo Rojas de Negri, a 19 éves fotós, aki négy nappal később meghalt.

Pénteken a chilei legfelsőbb bíróság 20 év börtönbüntetésre ítélte Pedro Fernandez Dittust, Julio Castańer Gonzalezt, Ivan Figueroa Canobrát és Nelson Medina Galvezt, a Pinochet-rezsim tisztjeit Rojas de Negri meggyilkolásáért és Carmen Gloria Quintana meggyilkolásának kísérletéért.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Ez az ítélet "véget vet egy hosszú és nagyon embert próbáló folyamatnak, amelynek során meg kellett dönteni a diktátor által felállított hivatalos elméletet, amely szerint a fiatalok azért gyújtották fel magukat, mert gyújtóbombát viseltek a ruhájuk alatt" - nyilatkozta Nelson Caucoto, az egyik áldozat, Quintana ügyvédje, akit egy helyi rádióállomás idézett. 

Több mint ötven éve, 1973. szeptember 11-én az Augusto Pinochet tábornok vezette chilei hadsereg megdöntötte Salvador Allende elnök kormányát. A véres hatalomátvétel és az azt végrehajtó Pinochet tábornok megítélése a mai napig ellentmondásos, és mélyen megosztja a chilei társadalmat. A másfél évtizedig tartó szükségállapot idején legkevesebb 3200 embert meggyilkoltak, tízezreket megkínoztak és börtönbe zártak, egy időre még a főváros stadionját is koncentrációs táborrá alakították.

Forrás: MTI

 

2024. január 07. 09:10
Megtévesztő információs hadműveletet indítottak a tiszások és a baloldali médiumok egy része.
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Először az útpadkának, majd egy fának ütközött.
ÖSSZEÁLLTAK A CSAPATOK - A siker és a hírnév kapujában, összeálltak a csapatok a Megasztár első élő showjára. A vers...
family
Orbán Viktor édesanyja, Sipos Erzsébet beszélt a Békemenetről, a családról és a tisztességről is Kersák István youtu...
Három másik ember életét követelte az öngyilkos merénylet.
Az egyik pillanatban sírnak, a másikban a felhők felett járnak - újabb és újabb drámai fordulatok váltják egymást a ...
family