A Magyar Nemzet hetek óta keresi Karácsony Gergelyt és körét a főpolgármester által alapított 99 Mozgalom bűncselekménygyanús pénzügyei miatt folytatott nyomozás körülményeivel kapcsolatban, ám eddig semmilyen választ nem kaptak a kérdéseikre.
Legutóbb arról érdeklődtek a fővárosi önkormányzat sajtóosztályánál, hogy a nyilvánosságra került információkat követően miért nem függesztették fel Tordai Csabát a jogi főtanácsadói pozíciójából.
Egymásra utalva
Ez már csak azért is indokolt lenne, mert Tordai tulajdonképpen maga is belekeveredett a bűnügybe. Sőt, a félmilliárd forintnyi „mikroadomány”-ügy egyik kulcsfigurája lehet, hiszen a hatósági vizsgálat szerint az ő ügyvédi irodájában hamisíthattak meg több, az adománygyűjtés körülményeiről szóló jegyzőkönyvet.
Ennek ellenére jelenleg úgy tűnik, hogy bár Tordai tekintélyét kikezdte botrány, a városházi pozíciója megingathatatlan.
A főváros ügyeibe belelátó forrásunk szerint Gyurcsány Ferenc egykori államtitkára olyan nélkülözhetetlen támasza Karácsonynak, hogy az elmozdítására semmi esély.
Ezen a ponton érdemes felidézni, hogy még 2020 őszén – vagyis a Városháza-gate kirobbanása előtt egy évvel – a 444.hu felületén a Direkt36 is foglalkozott Tordai Csaba és Karácsony Gergely évtizedekkel ezelőttre visszanyúló kapcsolatával. Mint írták, Tordai nemcsak Karácsony egyik legközelebbi munkatársa, hanem egyúttal az egyik legrégebbi barátja is. Már az egyetemen közel hozta őket egymáshoz a politika iránti érdeklődésük és később, a 2002-es választás idején is dolgoztak együtt a Medián közvélemény-kutató cégnek.
A portál cikke szerint a bizalmi viszony a későbbiekben is megmaradt, s 2019-ben a főpolgármesteri mandátumot nyerő Karácsony jóval nagyobb befolyási kört testált Tordaira, mint ami a jogi főtanácsadói titulusból kikövetkeztethető lenne. – Valójában ő az egyik legbefolyásosabb ember a Városházán. „Csaba a pecsétőr” […] Karácsony aláírása előtt mint „főjogász” mindent ellenőriz jogi szempontból – közölte a Direkt36, amely szerint a főtanácsadó kulcsszerepet játszik az olyan nagy horderejű projektekben is, mint például a fővárosi parkolás átalakítása.
És ha már Városháza-gate, akkor fontos megemlíteni, hogy az üggyel összefüggésben nyilvánosságra került hangfelvételeken Gansperger Gyula, baloldali üzletember úgy jellemezte Tordai szerepét, hogy bár „nincs úgymond hivatali tisztsége, de minden olyan szerződés, rendelkezés, tervezet, ami kimegy a főpolgármestertől, azt ő készíti elő, és ő vizsgálja meg, hogy működőképes-e. Tehát mielőtt ez kimegy a nyilvánosságra, hogy aláírja a Gergő a szerződést, azt a Tordai Csaba láttamozza.” Tordai tevékenységéről egyébként az egyik nyilvánosságra került felvételen Bajnai Gordon volt baloldali miniszterelnök is említést tett. Úgy fogalmazott: