Budapesti Fidesz: Karácsony azért nem tudja kifizetni a számlát, mert csődbe vitték a várost

A Fidesz szerint a főpolgármester 2 milliárd 175 millió forinttal tartozik.

A Kúria döntése alapján Karácsony Gergely nem kap mentességet a szolidaritási adó megfizetése alól. Emellett hatályon kívül helyezte a Fővárosi Ítélőtábla korábbi döntését is, így Budapest főpolgármesterét ideiglenesen sem illeti meg védelem az adófizetés alól, és meg kell fizetnie a szegényebb településeket segítő szolidaritási hozzájárulást.

Aki nem fizet, annál előbb utóbb kikapcsolják a szolgáltatást, legyen az gáz-, villany- vagy internetszámla. Ez így működik a világon mindenhol!

– reagált a történtekre csütörtökön a Fidesz fővárosi szervezete.

Szerintük Karácsony „2 milliárd 175 millió forinttal tartozik a Budapest-bérlet fenntartásáért, vagyis azért, hogy a fővárosiak a HÉV-vonalakat, valamint az agglomerációs buszjáratokat is igénybe vehetik BKK bérlettel”.


A Fidesz szerint ez csak egy újabb feladat, amit a főpolgármester képtelen volt ellátni, helyette pedig csak a kormányra mutogat.

Talán, ha nem osztották volna szét a budapestiek pénzét a haverok között és vitték volna csődbe a fővárost, akkor most lenne miből kifizetni a számlát és nem a budapestieken kellene elverni a port!

– fogalmaztak. 

2023. december 21. 15:44
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Sokadszor fordul elő, hogy Magyar Péter bort iszik és vizet prédikál: luxusnyaralással, urizálással vádolja a kormán...
Már legkevesebb 158 ember halt meg kolerában május vége óta a délnyugat-szudáni Dél-Dárfúr tartományban - közölték a...
A frakcióvezető szerint elképesztő mélységekbe került Magyar Péter.
Az ukrán zászló napján Európa-szerte kiemelt figyelmet kapott a háború sújtotta ország szimbóluma. Von der Leyen leg...