Budai Gyula újabb válaszokat vár a vádemeléssel folytatódó Városháza-ügyben

Négy ember ellen emelt vádat az úgynevezett Városháza-ügyben befolyással üzérkedés, illetve befolyás vásárlása miatt a Fővárosi Főügyészség - tudatta a vádhatóság az MTI-vel közleményben kedden.

A vádirat szerint az egyik vádlott tagja volt egy ingatlanforgalmazással is foglalkozó cégnek. A férfi 2020-2021-ben több, ingatlanközvetítéssel foglalkozó személlyel, illetve ingatlanvásárlás iránt érdeklődő érdekcsoporttal folytatott tárgyalásokat. A megbeszélések során azt állította, hogy a Fővárosi Önkormányzatnál és a fővárosi vagyonkezelő cégnél vezető beosztásban, döntéshozó pozícióban lévő személyekkel áll kapcsolatban. Arra hivatkozott, el tudja intézni, hogy önkormányzati ingatlanok értékesítési pályázatait személyre szabottan írják ki, és a pályázaton a neki fizető pályázók nyerjenek. A férfi cserébe jogtalan előnyként az ingatlanok vételárának 10 százalékát kérte magának. A vádlott azonban a pályázatokkal kapcsolatban az önkormányzat részéről eljárási jogosultsággal nem bírt.

A befolyással üzérkedő férfi három ingatlannal kapcsolatban próbált a nyomozás során nem igazolt kapcsolatokra hivatkozva pénzhez jutni. Kettőnél valóban pályázatot írt ki a Fővárosi Önkormányzat. Az egyiken annak a férfinak a cége nyert, aki az ügyben szintén vádlott és a befolyással üzérkedő vádlott cégének több mint 10 millió forintot át is utalt. Ezen a nyilvános pályázaton más induló nem volt. A fizető férfi a másik két cselekménynél a befolyással üzérkedő állításait erősítve segítséget nyújtott a bűncselekmények elkövetéséhez. A másik pályázattal kapcsolatban megkeresett befektető a korrupciós ajánlatot visszautasította.

A fotó illusztráció (MTI)

A harmadik ingatlan volt a Városháza épületegyüttese. A befolyással üzérkedő a Fővárosi Önkormányzat korlátozottan forgalomképes törzsvagyonába tartozó Városháza ingatlanegyüttes eladása kapcsán is tárgyalásokat folytatott három, az ingatlanvásárlás iránt érdeklődő érdekcsoporttal. A férfi a személyre szabott pályáztatás elintézése érdekében az általa megjelölt 40 milliárd forintos vételár 10 százalékát kérte jogtalan előnyként. A Fővárosi Önkormányzat azonban az ingatlanegyüttest valójában nem jelölte ki hasznosításra, értékesítésre. Az ingatlan iránt érdeklődők a korrupciós ajánlatot visszautasították.

A Főváros Főügyészség négy ember ellen emelt vádat. A befolyással üzérkedő és a 10 millió forintot meghaladó összeget fizető férfi mellett vádlott további két férfi, aki az ügyészség szerint egyes cselekményeknél szintén erősítette azt a látszatot, hogy a befolyással üzérkedő el tudja intézni, amit ígért.

A Fővárosi Főügyészség befolyás vásárlása és több rendbeli – gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett – befolyással üzérkedés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékhez. A főügyészség azt indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottakat végrehajtandó börtönre és pénzbüntetésre.

Barts Balázzsal, a fővárosi vagyonkezelő cég vezetőjével is voltak tárgyalások az üggyel összefüggésben

Erre Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő hívta fel a figyelmet közösségi oldalán.


A Városháza-botránnyal kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség kedden négy ember ellen vádat emelt. 

Tisztelt Főpolgármester úr! Ön ennek ellenére örömtáncot lejt, az egész ügyet kamunak titulálva, hangoztatva, hogy nem volt szándék az épületegyüttes értékesítésére.

 

Két kérdésem lenne csupán:

 

- ha nem volt szándék az értékesítésre, miért készült több tíz oldalas dokumentáció a lehetséges hasznosításokkal kapcsolatban?

 

- ha nem volt szándék az értékesítésre, a vagyonkezelő vezetője Barts J. Balázs miért tárgyalt több alkalommal is potenciális befektetőkkel az értékesítéssel összefüggésben?

 

Főpolgármester úr, várom válaszát!

– írta bejegyzésében Budai Gyula.

2025. május 06. 15:21
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family