kivégzés

Brutálisan kivégezték az ötéves gyereket

Az arcon lőtt kisfiút anyja és annak barátja hullája mellett találták meg a hatóságok. 

Michigan államban gyilkoltak meg három embert vasárnap. Egy ötéves kisfiút arcon lőttek, mintha kivégzés lett volna. Édesanyja és az ő barátja is a házban volt, őket is meggyilkolták. A rendőrség szerint a gyilkosságok még vasárnap előtt történtek. Egy családtag kezdett el aggódni, miután nem hallott felőlük egy ideje. Ezután úgy döntött, hogy meglátogatja őket. Amikor belépett a házba, a két felnőtt véres hullájára bukkant, azonnal hívta a hatóságokat. A rendőrség kiérkezésekor találták csak meg a kisfiú holttestét egy másik szobában.

Michigan korábbi képviselője Sherry Gay-Dagnogo, aki gyerek egyik rokona azt nyilatkozta, hogy el sem tudja képzelni, milyen gondolkodásmódú ember lenne képes fejbe lőni egy ötévest. Hozzátette, hogy szívtelennek kell lennie a tettesnek.

„Egy dolog egy felnőttre haragudni, vagy bosszút állni rajta, de egy gyerek az tabu” – fogalmazott.


A fiú nagymamája azt mondta, hogy összetörték a hírek.
Hozzátette, hogy "a gyerek bárki lehetett volna, aki akar a jövőben, ő volt a jövőnk. Miért venné el valaki tőlem az unokámat? El vagyok veszve, össze vagyok törve" – nyilatkozta a Foxnak.

A detroiti rendőrség vizsgálja az esetet és nyomozást indítottak, de egyelőre nincs gyanúsítottjuk. A rendőrfőnök, James White egy vasárnap esti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy minden erőforrásukat bevetik, hogy megtalálják és elkapják a férfit, aki egy gyereket és két felnőttet meggyilkolt otthonukban – írta a FoxNews.

A címlapfotó illusztráció.

2022. február 22. 10:44
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Már legkevesebb 158 ember halt meg kolerában május vége óta a délnyugat-szudáni Dél-Dárfúr tartományban - közölték a...
A frakcióvezető szerint elképesztő mélységekbe került Magyar Péter.
Az ukrán zászló napján Európa-szerte kiemelt figyelmet kapott a háború sújtotta ország szimbóluma. Von der Leyen leg...
Az ukrán elnök és csapata a hírek szerint abban bízik, hogy Magyarországon kormányváltás lesz. Zelenszkijék úgy látj...