Brutális drágulás: ősztől duplájára emelkedik a távfűtés ára Bécsben

A Wien Energie 92 százalékkal emeli meg ősztől a lakossági távhőszolgáltatás tarifáit. Az egyedüli fővárosi távhőszolgáltató megerősítette a hírt, döntésüket a gázárak növekedésével indokolják. 

Michael Ludwig, Bécs szocialista polgármestere az emelés miatt támogatást ígért a fogyasztóknak, Magnus Brunner néppárti pénzügyminiszter azonban bírálta a távhőcég tervezett lépését.

Úgy fogalmazott: az állam, az államhoz kötődő vállalatok, a városok és azok cégei nem profitálhatnak a válságból. A Wien Energie 92 százalékos tarifaemeléssel kapcsolatos kérelmét vizsgálják a hatóságok. A Wien Energie jelenleg 440 ezer bécsi háztartást lát el, ami azt jelenti, hogy legalább ennyi embert érintene a brutális drágulás a kétmillió fővárosiból. 

 

Bécsben található a világ legnagyobb bérlakásállománya

Bécsben a lakások negyede – 220 ezer – önkormányzati tulajdonban van, ezzel a világ legnagyobb önkormányzati bérlakásállománya itt található arányait tekintve. Az osztrák fővárosban a lakosok 60%-a bérlakásban él. Ahhoz, hogy valaki önkormányzati bérlakást kapjon, legalább öt éve Bécsben kell laknia, feltétel az osztrák vagy EU-s állampolgárság, vagy osztrák tartózkodási engedéllyel kell rendelkeznie, és a kijelölt bérplafonnál nem szabad többet keresnie. Ez a bérplafon függ a háztartás létszámától, és viszonylag magas. A kiutalásnál előnyt élveznek a 30 éven aluliak, a 65 éven felüliek, a nehéz élethelyzetben lévők, a rossz egészségi állapotúak. Ez egyben azt is jelenti, hogy a bérlakásokban nehéz sorsú emberek élnek elsősorban, így őket különösen nehéz helyzetbe hozza majd a Wien Energie drasztikus áremelése. 

 

Soha nem látott segélycsomaggal próbálja oltani a tüzet az osztrák kormány

Miután a bécsi emberek szembesültek a pénztárcájukat és ezzel a minden napi életüket súlyosan befolyásoló döntéssel, valamint a hétköznapok szinte minden területére kiható óriási infláció – 1981 ősze óta a legmagasabb - hatásaival, egyre hangosabb kritikák fogalmazódtak meg a jelenlegi kormánykoalícióval szemben. Így csupán idő kérdése volt, hogy a bécsi kabinet mikor áll elő egy történelminek nevezhető segélycsomaggal. Az infláció hatásainak tompítására született tehermentesítő intézkedéscsomag 2026-ig 28 milliárd eurót tesz ki és a lépések az egyedülállóknak, a kiszolgáltatott csoportoknak, valamint a családoknak is érdemi segítséget jelentenek.

Az ismertetett segélycsomag fontos része, hogy a korábban bejelentett úgynevezett "klímabónusz" maximálisan kiutalható összege 250 euróra (kb. 100 ezer Ft) emelkedik, e mellé még egy egyszeri, az inflációt kompenzáló 250 eurós segélyt is kiutalnak (a kisnyugdíjasok és a munkanélküliek 300 eurót is kaphatnak). Emellett a családi pótlékot és a gyermekek utáni adólevonást az inflációhoz igazítják, és a nagyjából 600 ezres "kiszolgáltatott csoport" tagjai azonnali 300 eurós segélyt kapnak, így a munkanélküliek vagy a hallgatói ösztöndíjjal rendelkezők is.

 

Még mindig a magyar rezsiárak a legkedvezőbbek Európában

Továbbra is a magyar fogyasztók fizetik a legkedvezőbb rezsidíjakat Európában, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb, májusi nemzetközi ár-összehasonlító vizsgálata szerint a lakossági fogyasztókat terhelő földgáz átlagára már vásárlóerő-paritáson mérve is Magyarországon a legalacsonyabb. A MEKH nemzetközi sztenderdek alapján kidolgozott havi ár-összehasonlítása az európai fővárosok villamosenergia- és földgáz árait mutatja be.

A jelentés szerint májusban a földgáz lakossági átlagára Budapesten 2,75 eurócent/kilowattóra volt, ami a felmérésben szereplő fővárosok között a legalacsonyabb. Ugyanebben a hónapban a földgáz lakossági átlagára Bécsben 19,04, Amszterdamban 26,85, Prágában pedig 14,92 eurócent volt kilowattóránként.

A villamos energia lakossági átlagára Budapesten 10,17 eurócent/kilowattórával májusban a második legkedvezőbb volt Európában, a fogyasztók csak Belgrádban fizettek ennél kevesebbet. Ugyanennyi villamos energiáért ugyanakkor Rómában 49,32, Prágában 40,14, Bécsben 47,44 eurócentet kellett fizetni.

Az alacsony rezsiárak mellett a kormány árstoppal kapcsolatos intézkedései is jelentősen védik a magyar embereket és családokat.

"Ma 50%-kal lenne drágább az árstopos termékek köre, ha nem lett volna ez az intézkedés" – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter egy sajtótájékoztatón. Az árstop június végén megszűnt volna, ám a kormány a napokban döntött arról, hogy októberig meghosszabbítja.

 

Orbán Viktor a legnagyobb közösségi oldalon jelentette be, hogy az árstopokat meghosszabbítja a kormány. Ennek értelmében:

az élelmiszerár-stopot 2022. október 1-ig,

a hitelmoratóriumot és a kamatstopot 2022. december 31-ig,

benzinárstopot 2022. október 1-ig meghosszabbítja a kormány.

Az élelmiszerek tekintetében a következő termékekre vonatkozik az árstop:

kristálycukor (fehér cukor),

búzafinomliszt BL 55,

finomított napraforgó-étolaj,

házi sertéscomb (ideértve a csontos, bőrös, filézett, darabolt, szeletelt vagy darált formában, akár előrecsomagolva, akár anélkül történő értékesítést is, frissen, hűtve, fagyasztva),

csirkemell, csirke far-hát, -hát egyben vagy külön far és szárnyvég (ideértve a csontos, bőrös, filézett, darabolt, szeletelt vagy darált formában, akár előrecsomagolva, akár anélkül történő értékesítést is, frissen, hűtve, fagyasztva),

ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8 tömegszázalék zsírtartalmú tehéntej.

A döntés értelmében 480 forint marad mind a benzin mind a gázolaj literenkénti ára a magyar rendszámmal tankoló autók számára.

Forrás: Ripost

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2022. június 22. 10:04
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a...
„Sikeres tárgyalás az oroszokkal. Az ukránok szétlőtték a Barátság kőolajvezeték orosz szakaszát, de van műszaki meg...
Majka a Strand Fesztiválon végre elhagyta azt a jelenetet, amelyben korábban a miniszterelnök nyilvános kivégzését i...