Brüsszel Ukrajnára költötte a pénzt és most még többet akar

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az uniós tagállamok a következő négy évben összesen 50 milliárd euró segélyt nyújtsanak Ukrajnának vissza nem térítendő támogatás és hitel formájában az ország újjáépítése céljából - jelentette ki Ursula von der Leyen, a brüsszeli testület elnöke kedden.

 

Az elnök szerint a többéves pénzügyi költségvetési keretből elkülönített tartalék lehetővé teszi az EU számára, hogy az Ukrajnának szánt támogatásokat a háborús fejlemények szerint számítsák ki.

A tartalék létrehozása mindenekelőtt kiszámíthatóságot biztosít majd ukrajnai partnereink számára, más adományozókat is ösztönöz, számunkra pedig lehetővé teszi, hogy pénzügyi támogatásunkat valóban a helyszínen kialakult helyzetnek megfelelően számítsuk ki, mivel mindannyian tudjuk, hogy egy háború a lehető legnagyobb rugalmasságot követeli meg tőlünk

- fogalmazott von der Leyen.

Az elnök a többéves költségvetési keret felülvizsgálatával kapcsolatos sajtótájékoztatóján bejelentette azt is, hogy az EU 15 milliárd eurót javasol elkülöníteni a migrációkezelésre.

Kiemelte: a finanszírozást az EU külső határainak és unión kívüli országokkal való együttműködés megerősítésére és a szomszédos országokban tartózkodó menekültek segélyezésére használnák fel.

Fotó: Európai Bizottság Hivatalos Facebook-oldala

Von der Leyen továbbá arról is beszélt, hogy az EU-nak 160 milliárd euróval többet kellene beruháznia technológiai versenyképességének megerősítése céljából.

Azt is hozzátette, hogy a bizottság kereskedelmi korlátot vezetne be az unión kívüli országokkal szemben a "csúcstechnológiák korlátozott és szűk körére" összpontosítva, saját versenyképességének megőrzése érdekében.

Az elnök szerint "a globálizáció és a nyitott gazdaság jótékony hatással vannak Európára gazdasági szempontból, ugyanakkor a világ egyre jobban geopolitikai jellegűvé válik, és létezik egy korlátozott számú kulcsfontosságú technológia, amelyeket agresszív módon lehet felhasználni. Ezért vált a gazdasági biztonság témája prioritássá számunkra és sok partnerünk számára" - emelte ki.

Forrás: MTI

2023. június 20. 16:51
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Cápa marcangolt halálra egy 57 éves szörföst Sydney-ben. A férfi a barátaival ment ki a tengerre sportolni, amikor a...
Dinójelmezben, babakocsival és zsonglőrmutatványokat bemutatva is indultak futók a 40. Wizz Air Budapest Félmaratono...
Lezuhant egy kisrepülőgép vasárnap Prága Letnany nevű városrészében egy erdőben, a balesetben ketten vesztették élet...
Egyre több a beteg gyerek, alig indult el a tanév, máris sokan hiányoznak az iskolákból, óvodákból és a szokásosnál ...
Szatíroktól rettegnek az emberek Kazincbarcikán. Egy férfi a napokban az utcán támadt rá egy 16 éves lányra, aki a k...