BM: A MOK vezetésének politika szerepvállalása legfeljebb az ellenzéket, nem a betegeket szolgálja – Reagálás a MOK sajtótájékoztatójára

Sajnálattal látjuk, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) jelenlegi vezetése nyílt politikai tevékenységbe kezdett.

A MOK vezetésének politika szerepvállalása legfeljebb az ellenzéket, nem a betegeket szolgálja. A kormány teljesen elkötelezett az egészségügyi ellátás javítása mellett: 2500 milliárd forinttal többet fordítunk az egészségügyre, mint a baloldal tette, az orvosok bérét a többszörösére emeltük - tette közzé az MTI.

Fotó: Shutterstock

A háziorvosi alapellátást, a szakrendelőket, a kórházakat, a mentőket is folyamatosan fejlesztjük. Egy kezdő orvos alapbére 129 ezer forintól 688 ezer forintra, egy 20 éve dolgozó orvos alapbérét 198 ezer forintról 1,5 millió forintra, egy 30 éve dolgozó orvos alapbérét 234 ezer forintról 1,8 millió forintra, egy 40 éve dolgozó orvos alapbérét 262 ezer forintról 2,4 millió forintra emeltük.

A minisztérium mindig nyitott volt a MOK javaslataira, a Kamarával rendszeresek és magas szintűek az egyeztetések és több javaslatukat befogadtuk (a mostani orvosbér rendszert is eszerint vezettük be).

Az ügyeleti rendszer kialakításánál már egyértelműen politikai és nem szakmai okokból fenyegették az orvosokat kamarai etikai eljárással (azaz az orvosi tevékenységtől történő eltiltással, vagyis teljes egzisztenciális ellehetetlenüléssel), ha esküjüknek megfelelően ügyeletben is gyógyítják a betegeket. A mostani MOK kampány a korábbi politikai tevékenység folytatása. Szakmai párbeszéd helyett ismét politikai tevékenységet folytatnak. Sajnáljuk, hogy a Kamara vezetése egészségmegőrző kampányok helyett politikai kampányt indít, ezzel nem a betegeket, legfeljebb az ellenzéket szolgálja.

Kiadó: Belügyminisztérium

2025. február 05. 17:33
Működik az árrésstop, már most több termék olcsóbban kapható
Az online árfigyelő adatbázis is mutatja a változásokat.
Fonói gyilkosság: Újabb halálos áldozata van a horrornak
Egy 63 éves nő az újabb áldozat.
Mentőhelikopter szállt le Forráskútnál, egy emberen már nem tudtak segíteni
Végzetes tragédia történt.
Egyik szemünk sír, a másik nevet – Ez vár a magyar autósokra
Nem mindenkinek lehet őszinte a mosoly az arcán.
Hátraarcot vett a tavasz, havazik Magyarország több pontján – Videó
Rövidesen már a síkvidékeket is elérheti.
Sokszor voltam megtörve!
Világra szóló győzelem, amire talán még maga Mészáros Lili is csak félve mert gondolni. Miután megnyerte a Next Top ...
family
Nélkülük semmit sem érek!
Képzeljenek el egy nagyon szegény családot, ahol egy kiló kenyérrevaló előteremtése is kihívást jelent. Mégsem a sze...
family
Micsoda pusztítás!
Eddig 40 halálos áldozata van az Egyesült Államokban pusztító tornádóknak és a szezonnak még koránt sincs vége. A 2-...
family
Nem bírom a felelősséget!
"Egy kicsit még örülök, hogy nem vagyok nagypapa" - ezt mondta nemrég az ország MC Hawerja, Kocka Géza. Az örök ifjú...
family
Tények teljes adás, 2025. március 17., hétfő
DRÁMAI - Meghalt a kórházban a fonói drogos gyilkos másik áldozata is. Még pénteken támadt a nőre az ámokfutó, napok...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.