Bizonyítható: Amerikából pénzelt magyar médiumok – 444 és Telex – támadták a kínai vakcinát hazánkban

A Pentagon célja az volt, hogy a járvány idején korlátozza Kína befolyását a Fülöp-szigeteken és más országokban - írja a Magyar Nemzet.

Titkos kampányt folytatott az amerikai védelmi minisztérium a koronavírus-járvány idején annak érdekében, hogy kétségeket ébresszen a Kína által szállított vakcinák és más életmentő segédeszközök biztonságosságával és hatékonyságával kapcsolatban – derült ki még június 14-én a Reuters hírügynökség oknyomozó összeállításából. Az Origo szerint a Pentagon célja a szóban forgó akcióval az volt, hogy a járvány idején korlátozza Kína befolyását a Fülöp-szigeteken és más országokban. A portál elemzése rámutat:

a pandémia idején Magyarországon számos, a kínai oltóanyagokat kritizáló cikket közöltek olyan sajtótermékek, amelyek finanszírozói között külföldi – amerikai – szereplőket találhatunk.

A Reuters oknyomozó anyagából kiderül, hogy a Pentagon – a 2020-ban indított, majd 2021 közepén leállított titkos kampány keretében – hamis X (korábbi nevén Twitter)-fiókok felhasználásával és a közösségi médiában terjesztett álhírekkel igyekezett negatív színben feltüntetni a Kínából származó maszkok, tesztcsomagok és a Sinovac vakcina hatékonyságát. Az Origo bemutatta, az akció hátterében az állt, hogy miközben az Egyesült Államok még a saját állampolgárai beoltására koncentrált,

Kína elkezdett vakcinákat adományozni a megszorult országoknak, növelve ezzel befolyását, amit Washington nem nézett jó szemmel.

A propagandaművelet során az amerikai fegyveres erők kötelékébe tartozók többek között "a Covid Kínából jött, a vakcina is Kínából jött, ne bízz Kínában!" bejegyzést terjesztették a közösségi médiában. Érdekesség, hogy a tényfeltáró összeállításban – nevük elhallgatásával – az amerikai program résztvevői is nyilatkoztak, és elismerték az akció tényét.

Fotó: Tények Archív

Szervezett támadás

Hazánkban a koronavírus-járvány idején a baloldali és liberális pártok, valamint a hozzájuk köthető sajtóorgánumok kiterjedt kampányt folytattak a kínai és orosz oltóanyagokkal összefüggésben.

Petíciót indított a Gyurcsány-párt 2021 januárjában annak érdekében, hogy hazánkban ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség, míg Fekete-Győr András, a Momentum egykori elnöke azt követelte, hogy a kínai vakcinával először a kormánytagok oltassák be magukat.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mind a kínai Sinopharm, mind a Sinovac vakcináját hitelesítette, és felvette a Covid–19 elleni védőoltások listájára, miután a testület meggyőződött a szóban forgó oltóanyagok biztonságosságáról és hatásosságáról.

Amerikai pénzek, nyugati érdek

Számottevő pénzügyi támogatásban részesültek amerikai székhelyű szervezetektől olyan médiumok Magyarországon, amelyek a pandémia csúcspontján számos, a kínai vakcina hatékonyságát és biztonságosságát kétségbe vonó írást tettek közzé.

A 444 mögött álló Magyar Jeti Zrt.-nek 49 500 dollár támogatást (18 millió forint) folyósított a Soros Györgyhöz köthető Open Society Institute, valamint a kiadó a szintén tengerentúli Google Digital News Initiative Innovation Fund pályázata keretében millió 32,2 millió forintban részesült. Ehhez hasonlóan a Telex kiadója, a Van Másik Zrt. (korábban Van Másik Kft.) az amerikai külügyminisztérium által finanszírozott DRL-től (Bureau of Democracy, Human Rights, and Labor) 740 000 dollár (270 millió forint) támogatást kapott, valamint további amerikai eredetű pénzügyi forrásokból is gazdálkodott (Google Partner Project: 1 144 000 forint; Internationales Presse Institut: 8 033 000 forint).

A pandémia idején közzétett, a kínai oltóanyagokat negatív színben feltüntető cikkek teljes listáját az Origo oldalán találják.

2024. július 03. 16:30
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family
Kulifai Máté a Hetek főszerkesztő-helyettese összegezte az eddig megtudottakat Charlie Kirk feltételezett gyilkosáró...
VÉRLÁZÍTÓ BOTRÁNY! - Az egész országot lázban tartja az édesapa ügye, aki rátámadt egy férfira, mert az meg akarta e...
family