“Bizalmas!” – Lenyomoztatják a balliberálisok beépített spionjai az Országos Diákparlament képviselőit, ha együttműködnének az államtitkársággal

Úgy tűnik, csak a bomlasztás és a lejáratás a célja azoknak az ellenzékieknek, akik az Országos Diákparlament tagjai közül néhány fiatalt arra használnak, hogy besúgóként és bomlasztóként tevékenykedjenek azon a jelenleg is zajló, nívós szakmai fórumon, amelyen a köznevelési államtitkár mellett számos oktatási szakember is részt vesz. A PestiSrácok.hu birtokába jutott “szigorúan bizalmas”, “Puska” felirattal ellátott dokumentum szerint ugyanis képzett spionfiókákat küldtek arra az egyeztetésre, amely egyébként valóban mérföldkő lehet(ne) a közös, hatékony együttműködésben az államtitkárság és az Országos Diáktanács küldöttei között.

Pénteken kezdődött és vasárnapig tart az Országos Diákparlament ülése Székesfehérváron, ahol a diákokat partnerként kezeli az államtitkárság. Maruzsa Zoltán korábban úgy fogalmazott ezzel kapcsolatban: ő is partnerséget kínál, a 2020. évi Országos Diákparlament 45 ajánlási pontjából a javaslatok 50 százaléka részben vagy teljes egészében megvalósult, továbbá öt ajánlás a szakképzésért felelős tárcához tartozik. Ezekről az ajánlási pontokról is részletesen is beszélt az Országos Diákparlament pénteki fórumán az államtitkár, aki arra is megkérte a diákokat a szoros és hatékony együttműködés érdekében, hogy diákszempontból közelítsék meg az esetleges problémákat. Hangsúlyozta: ne felejtsék el, hogy a feladatuk a megyéjükben tanuló fiatalok képviselete. Úgy tűnik, ezt nem sikerült értelmeznie az ellenzéki bagázsnak, akik komplett propagandával és a “tizenegyekkel” érkezett az egyébként rendkívül nívós szakmai egyeztetésre. Nézzük, miről is van szó.

A Vármegyei Diákparlamentek döntéseinek értelmében felállt az Országos Diáktanács csapata, akik a hazai diák érdekképviselet legfelső szintjét jelentik. Az alakuló ülést még februárban tartották, amelyen Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, Kisfaludy László helyettes államtitkár, Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere, Jásper András, a Diákközéletért Alapítvány elnöke, valamint Kovács Péter a Nemzeti Ifjúsági Tanács elnöke vett részt. Ezen kölcsönös partnerségről is megállapodtak a mintegy 26 küldöttel, akiket szoros és hatékony együttműködésre kértek fel. Ennek jegyében rendezik meg március 24–26. között Székesfehérváron az Országos Diákparlament ülését (tehát még mindig tart), amely nívós szakmai fórumbeszélgetések mellett szekcióülésekre is várta a küldötteket, akik méltán érezhették konstruktívnak a programot, hiszen kifejthették véleményüket számos kérdésben, személyesen a köznevelési államtitkárnak.

Azonban a Pestisrácok birtokába került “bizalmas” propagandaanyag arról tanúskodik, hogy a balliberálisok számára ez is csak egy újabb lehetőség arra, hogy a diákokat saját politikai tőkéjük kovácsolására használják fel. Egészen vérlázító, bolsevik módszerre hajazó kiáltványukat alább olvashatják.

Annak azért mégiscsak van némi diszkrét bája, hogy a 24.hu újságíróját kell riasztaniuk, ha botrány törne ki, méltánytalanságot tapasztalnának. Egy másik bejegyzésben pedig – amit személyiségi jogok miatt nem teszünk közzé – arról értekeznek, hogy a szekcióvezetők neveit továbbítsák a “11-eknek”, hogy a “háttérben dolgozó szakemberek lenyomozhassák őket”. Igen, jól olvasták. Lenyomozzák a gyerekeket. Vajon kik és miért?

Címlapfotó: Székesfehérvár.hu

2023. március 29. 11:39
Rengeteg fotelszakértőt szült Suhajda Szilárd tragédiája, Pintér László üzent a bírálóknak
A hegymászó szakújságíró a hétfői Mokkában világossá tette, először tájékozódniuk kellene azoknak, akik Suhajda Szil...
Karóval szétverte, majd megfojtotta a terhes nőt a nyírkátai rém - videóval
A 34 éves asszony a férfi kisbabájával volt állapotos. A gyilkos a felismerhetetlenségig szétverte az áldozat fejét.
Méteres lángokkal égett egy kocsi a 8-as főúton, durva videó érkezett
Az utasok mindenüket hátrahagyva menekültek.
Izomautóval ölt egy részeg fiatal nő Kiskunhalasnál - videóval
Többször is próbálták újraéleszteni a férfit, de nem sikerült.
Csontokat találtak a veszprémi patak medrében - Fotók
Kirándulók bukkantak a csontvázra Veszprémben.
Mi is szoktunk veszekedni!
Akár veszélyes is lehet egy párkapcsolatra, ha a szerelmeseknek még a munkahelye is azonos. Nem minden párnak való u...
Figyelem, ki ismeri?
Ki ő, ki ismeri? Teszik fel a kérdéseket egymásnak az emberek. A közösségi médiában is futótűzként terjedt a hír az ...
6 évig élt együtt anyja holttestével, hogy havonta felvehesse a nyugdíját
Eljárás indult a férfi ellen.
A király él!
A fiatalok is tele torokból éneklik a Király számait, amik most reneszánszukat élik. Zámbó Jimmy nimbuszát testvérei...
Kitört a kommentháború
Kitört a kommentháború a magyar hegymászó tragikus halálával kapcsolatban. Mindez azután történt, hogy feladta Suhaj...
Mindössze 17 évesen világbajnok lett Márton Luana
Szijjártó Péter: Magyarország a nyugat-balkáni békében érdekelt
Ezért halhatott meg Suhajda Szilárd a Mount Everesten
A Fradi női csapata is útban van a bajnoki cím felé
Egyre inkább eldurvul a vita Zámbó Krisztián és Peter Srámek között