Betongyár költözött a Duna-partra, a civilek kétségbeestek, a hatóságok hallgatnak

Az UNI-City Betongyártó Kft. néhány éve még Zuglóban készítette nagy tételben az építkezési alapanyagot, ám onnan lakossági nyomásra menni kényszerült. Új telephelyét az újbudai Duna-parton építette ki, épp egy természetvédelem szempontjából érzékeny területen. Nem tudni, milyen engedély alapján működik a gyár, a cég nem válaszol, a hatóságok felteszik a kezüket, a civilek kétségbe vannak esve - írta korábban az Index.

2022. szeptember 06. 16:32

Zuglóban, a Csömöri út–Rákospatak utca kereszteződésében működött 2020 őszéig az a betongyártó üzem, amely számos lakossági panasz miatt a helyi politika döntéshozóinak figyelmét is felkeltette. A zajos, poros és az utakat rongáló termelőegység elleni fellépést Tóth Csaba – akkor még – országgyűlési képviselő vette a nevére, azt kérve, hogy a gyár zárjon be. Ez ugyan nem következett be, de az UNI-City Betongyártó Kft. távozott a kerületből.

Nem vész el, csak átköltözik

A lap információi szerint a cég egészen a XI. kerületi Duna-partig költözött, a Galvani utca vízparti torkolatánál található az új telephelye. Abból a szempontból jó választás, hogy itt lakossági panaszokkal nem kell számolni, az annál aggályosabb, hogy a gyártóegység új telephelyének egy Natura 2000-es besorolású természetvédelmi terület talált (a térképen is feltüntetett helyszínen.)

A XI. kerületi, szóban forgó ingatlanrész, amelyen a gyár működik, földhivatali besorolása szerint „kivett Duna-folyam”, melynek egyedüli tulajdonosa a magyar állam.

Állampolgári bejelentés nyomán a problémáról legkésőbb 2021 nyarán Újbuda önkormányzata is tudomást szerzett, de illetékesség hiányára hivatkozva csak annyit jelzett, alapesetben a Natura 2000-es kijelöléskori tényleges földhasználatnak megfelelően hasznosítható a terület.

Ettől eltérő tevékenységet engedélyeztetni kell a természetvédelmi hatósággal. A természetvédelmi hatóság ebben az esetben a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya, ők azonban megkeresésünkre nem reagáltak.

Fák, madarak, vízpart

A Natura 2000-terület olyan közösségi jelentőségű terület, amely az Európai Unió élőhelyvédelmi irányelve, valamint a vadon élő állatok és növények védelméről szóló irányelve alapján védettséget élvez.

Az uniós jogszabályt kormányrendelet illesztette a magyar jogrendbe, és 2004 októberétől hatályos. A Duna-folyam területére 2008. márciusi dátummal jegyezték be a Natura 2000-terület tényét. Ennek megfelelően a Duan és ártere kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területnek számít.

Az ingatlan területét a Budapest Főváros Településszerkezeti terve (Vf jelű) folyóvizek medre és partja megnevezésű területfelhasználási egységbe sorolta, területére építési szabályzat nincs hatályban. Újbuda önkormányzata (Hatósági Igazgatósága) az Uni-City Kft. részére nem adott ki engedélyt, a kft. a kerületi önkormányzat telephely-nyilvántartásában nem szerepel.

Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) viszont azt írja, hogy még a Natura 2000-besorolás előtt (2001-ben) az érintett területre a XI. kerületi önkormányzat jegyzője adott szakhatósági állásfoglalást, amelyben a tervezett tevékenységhez építésügyi szempontból kikötéssel hozzájárult.

Azt is hozzátették, hogy a kormányhivatal csak 2020. március 1-jétől rendelkezik építésügyi hatáskörrel, azóta az érintett ingatlanra vonatkozóan a BFKH előtt nem volt és jelenleg sincs folyamatban építésügyi hatósági eljárás.

A Natura 2000-területek a legtöbb esetben teljes ingatlanok területére lettek kihirdetve, így a betongyárnak is helyet adó, összesen 95,61 hektáros Duna-menti terület egészére, így előfordulhat, hogy az ingatlan egyes részei nem minősültek jelölő élőhelynek, de legalábbis rajtuk jelölő faj előfordulásáról nincs adat.

A BFKH azzal védekezik, hogy az érintett területen már a kétezres évek elején is a jelenlegihez hasonló jelleggel zajlott ipari területhasználat, és jelenleg is zajlik . Az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről szóló kormányrendelet szerint a Natura 2000-terület jelölésekor jogszerűen, végleges engedély birtokában folytatott tevékenység nem korlátozható, azaz a területen évtizedek óta zajló telephelyi tevékenység – amennyiben az jogszerűen folyt – nem ellentétes az időközben történt Natura 2000-terület-kijelöléssel.

Csakhogy azUni-City Kft.-t2005-ben alapították, 2020-ig pedig Zuglóban működött. Egy ilyen betongyártó tevékenységnek jelentős hatása van a területre, így működési engedélyezéséhez Natura 2000-hatásbecslésre lett volna szükség.

Ilyen engedély akkor adható ki, ha a hatásbecslés alapján megállapítható, hogy a Natura 2000-terület kijelölésének alapjául szolgáló fajokat és élőhelytípusokat nem veszélyeztet a tevékenység. Ezek tisztázásáramegkerestük a céget, de levelünkre nem válaszoltak.

Szegő Judit, a Levegő Munkacsoport környezetkutatója azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy akkor is engedélyezhető, ha a a beruházás a hatásbecslés alapján kedvezőtlen hatással jár, de a beruházáshoz közérdek fűződik.

"Sajnos – és ezzel természetesen mi, környezetvédő civil szervezetként nem értünk egyet – bizonyos gazdasági érdekek is közérdeknek számíthatnak."

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi képviselője már a cég zuglói felbukkanásakor sem talált működési engedélyre utaló dokumentumokat, azt viszont videójában bemutatta, hogy milyen környezeti körülmények között végzi tevékenységét a cég. Azt is feltárták, hogy a kész betont egy kiemelt állami beruházás építkezésére vitték.

Újbuda országgyűlési képviselője, Orosz Anna az ügy kapcsán levélben kereste meg az illetékes hatóságokat, kérve, hogy vizsgálják meg, történt-e törvény- vagy szabálysértés. Ezenkívül Palkovics László és Nagy István miniszter figyelmét is felhívta a veszélyre: "arra kértem őket is, intézkedjenek a kiemelt jelentőségű természetvédelmi terület, az újbudai Duna-part védelmében."

A terület parlamenti képviselője a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóságnál azt firtatja, kapott-e egyáltalán a cég engedélyt a terület használatára, s ha igen, miképp volt ez lehetséges.

Címlapfotó: index.hu

Újabb botrány Johnny Depp körül
Az ismert színészt most testőrei vádolták meg azzal, hogy illegális anyagok szállítására kötelezte őket.
Fapados szexjárat: A levegőben kívánta meg utastársát
A 35 éves férfi előbb alaposan megfogdosta, majd a mosdóba akarta rángatni a mellette ülő nőt.
Kiderült, miért léphetett vonat elé a kislány Gyürén, a nagyapa is tehetetlen volt
Iskolai zaklatások miatt próbálhatott végett vetni életének egy 11 éves kislány Gyürén - írja a Bors.
Hamarosan útjára indul az Ázsia Expressz új évada
Október 10-én harmadik évadával tér vissza a TV2 népszerű kalandreality-je az Ázsia Expressz.
Horror Tázláron: Elszabadult kutya harapta le egy biciklis kezét
A nőt súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.
Művészi vénájukat mutatták meg a fiúk, de eljárás lett a vége
Tetten érték azokat a fiatalokat, akik Miskolcon több közterületi tárgyat festékszóróval lefújtak.
Tények Plusz adás, 2022. szeptember 27., kedd
FELFOGHATATLAN - Elbújt a sínek melletti kukoricásban és a vonatot várta, majd a sínekre lépett. A 11 éves kislány s...
Még idén bemutatják a III. Károlyt ábrázoló bankjegyeket
Várhatóan két év múlva kerülnek forgalomba.
Tények teljes adás, 2022. szeptember 27., kedd
TÖMEGBALESET - A vétlen sofőr halt meg egy brutális balesetben Körösladánynál. Három kisteherautó ütközött, munkások...
Nem sikerült a terv, apja után önmagát is lelőtte a lány
Egy 12 éves texasi lány egy "gyilkossági összeesküvés" részeként hajtotta végre a merényletet.