2025. november 13. csütörtök, Szilvia
5°C Budapest

Bemutatták a Euclid űrteleszkóp első képeit, magyar kutató is részt vesz a speciális programban

Az Európai Űrügynökség (ESA) kedden bemutatta a júliusban felbocsátott Euclid űrteleszkóppal készített első színes képeket a világegyetemről.
Tenyek.hu
2023. november 07., kedd 18:24
Vágólapra másolva!

A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) keddi közleményében azt írták: még soha egyetlen távcső sem volt képes ennyire éles fotókat készíteni ilyen széles égterületről, és egyúttal ilyen messzire tekinteni a távoli univerzumba.

Beszámoltak arról, hogy a Euclid kollaboráció munkájában az MTA Lendület Program támogatásával részt vesz Kovács András, a CSFK kutatója is, hozzájárulva a sötét anyag és a sötét energia hat éven át tartó feltérképezéséhez.

A kozmológia legnagyobb rejtélyei közé tartozik, hogy a világegyetem mintegy 95 százaléka "sötét" komponensekből áll, melyek tulajdonságait egyáltalán nem ismerjük. Jelenlétükre a csillagok és a galaxisok térbeli elrendeződéséből és mozgásából lehet következtetni gravitációs hatásaik révén, ám valódi eredetük a kitartó munka ellenére ezidáig rejtély maradt - magyarázták.

- idézi a közlemény az ESA tudományos igazgatóját, Carole Mundellt.

"A Euclid ugrást jelent a világegyetem egészének megértésében, és ezek a páratlan Euclid-képek azt mutatják, hogy a kollaboráció készen áll arra, hogy segítsen megválaszolni a modern fizika egyik legnagyobb rejtélyét" - teszi hozzá.

A közlemény szerint annak érdekében, hogy felfedje a látható univerzumra ható sötét entitások természetét, a Euclid a következő hat év során hozzávetőlegesen 1 milliárd galaxis alakját és távolságát figyeli majd meg, egészen akár 10 milliárd évet visszatekintve a kozmikus múltba.

Ezzel a legnagyobb háromdimenziós kozmikus térképet fogja létrehozni, amelyet valaha készítettek. Ennek a statisztikai vizsgálatához járul majd hozzá Kovács András, a CSFK kutatója is, akinek munkáját az MTA Vendégkutató Program keretében Szapudi István, a Hawaii Egyetem professzora is segíti.


"A galaxisok egy pókhálós szerkezetre emlékeztető kozmikus hálózat részeiként hosszú szálak mentén helyezkednek el, melyek csomópontjaiban találhatóak a galaxishalmazok, köztük pedig akár 500 millió fényév kiterjedésű, szinte üres területeket találunk" - magyarázza a közleményben Kovács András, az MTA-CSFK Lendület Nagyskálás Szerkezet kutatócsoportjának vezetője.

- teszi hozzá.

De hogyan válik láthatóvá a sötét anyag, és miért kell ehhez egy körülbelül 1 milliárd euróba kerülő űrtávcső? - teszik fel a kérdést, hozzátéve, hogy a válasz a gravitációs lencsehatás: a távoli galaxisok alakjában apró torzulások jelentkeznek, ahogy fényük a közelebbi galaxisok, és nagyobb mértékben a körülöttük lévő sötét anyag jelenlétében kissé elhajlik. Mivel a látható anyag mennyiségét ismerjük, így lehetőség nyílik külön a sötét anyag mennyiségének feltérképezésére is.

A Euclid azért lehet különösen fontos új adatforrás ezen a területen, mert a kicsi, távoli és halvány galaxisok alakjának pontos mérése a légkör zavaró hatásai miatt már nem lehetséges földi teleszkópok segítségével.

A ma közzétett képek bemutatják a Euclid űrtávcső különleges képességét: a fényes csillagoktól a halvány galaxisokig az észlelések megmutatják ezeknek az égitesteknek az egészét, miközben rendkívül élesek maradnak, még akkor is, ha távoli galaxisokra fókuszálunk.

- idézi a közlemény René Laureijst, a Euclid-projekt egyik vezető tudósát.

A Euclid adatai alapján tehát a gravitációs lencsehatás egy sokkal nagyobb galaxismintán válik mérhetővé, aminek révén a sötét anyag és sötét energia természetéről szerezhető majd pontosabb információ. A hat év alatt összegyűjtött precíz mérések alapján pedig az univerzum egyelőre sötétségbe burkolózó 95 százalékát is talán sikerül majd megérteni - foglalják össze a beszámolóban.

Forrás: MTI/ NASA hivatalos Twitter-oldala

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk