Bajról árulkodhat a hajunk, érdemes a szakértő tanácsát megfogadnunk

Számos tünettől szabadulhatunk meg.

Slamovits-Horváth Beáta bőrszépészeti nagykövet és Megyeri Szabina hajspecialista a szerda reggeli Mokka vendégei voltak, ahol a haj és az egészég kapcsolatáról, illetve a megfelelő hajápolásról beszéltek.

A szakemberek hangsúlyozták, hogy nem kell megvárni, hogy baj legyen, érdemes megelőzni azt.

Ajánlott folyamatosan ápolni a hajunkat is, csak úgy, mint a bőrünket.

Sokan az UV sugárzásra nem is figyelnek, azonban a sós vagy klóros víz is megpróbáltatás elé állítja a hajkoronánkat. Könnyen szárazzá válhat, sőt, le is törhetnek a szálak.

Ezek mellett azonban más tünetek is bajt jelezhetnek.

A hajhullás az egy nagyon erős intőjel és erre mindig figyelni kell, azonban ezt a hajhullást sok más problémai is megelőzi. Csak az a baj, hogy az emberek ezzel nem szeretnek foglalkozni. Ilyen esetleg egy hajgyengülés, egy fejbőrprobléma, egy erős hajtöredezés

- mondta Szabina, majd kiemelte, hogy a megfelelő termékek használata és egy jól összeállított hajápolási rutin alkalmazása elengedhetetlen.

Ezeket otthon vagy különböző esztétikai szalonokban is igénybe vehetjük, azonban, ha már kóros hajhullásról van szó, érdemes felkeresni egy orvost.

A kapott diagnózis után viszont érdemes olyan kezeléseket kipróbálni, melyek serkentik a hajhagymákat és elősegítik a hajdúsítást.

2023. szeptember 27. 15:43
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...