Bajba került egy 1 és egy 5 éves gyerek a fővárosban, rendőrök siettek

A budapesti rendőrök egy 1 és egy 5 éves gyermeket, valamint azok szomszédját kísérték le egy XV. kerületi lakásból.

Pénteken 12 óra 35 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy Budapest XV. kerületi Zsókavár utcájában az egyik lakás kigyulladt.

A kerületi kapitányság két körzeti megbízottja azonnal a helyszínre indult, ahol azzal szembesültek, hogy az épület folyosója sűrű füstben úszott, a kérdéses lakás előtt, ahol a tűz volt, pedig egy nőt találtak, aki elmondta, hogy kigyulladt a páraelszívója, ezért a gyermekeit a szomszédhoz vitte át. A két egyenruhás haladéktalanul megkezdte a folyosó szellőztetését – közölte a rendőrség.

Pár perccel később két újabb körzeti megbízott érkezett a helyszínre, akik szomszédos lakásban megtalálták az 1 és 5 éves gyermekeket, illetve egy idősebb nőt. Az átszivárgó füst elől őket a rendőrök lekísérték és a szolgálati kocsiba ültették be. Az édesanya önállóan elhagyta az épületet.

A kicsiket a mentők kórházba vitték általános kivizsgálatra.

Sérülésről nem számolt be a rendőrség.

Korábbi tartalom:

Férfi és kutyája halt meg a lakástűzben

2022. december 10. 08:25
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
Elviselhetetlen a bűz Mezőfalván – a lakók már több mint egy éve szenvednek, és választ követelnek, hogy meddig kell...
family
A nők közül sokan bármit megadnának azért, hogy nagyobb mellekkel rendelkezzen. Évről évre egyre jobban hódítanak a ...
family
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...